Nyolcmilliárd forintos támogatást nyújt a kormány mintegy 800, többségében vidéki turisztikai mikro- és kisvállalkozásnak a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési program keretében.
A kiskereskedelmi üzletek száma 2013 óta folyamatosan csökken, tavaly 2,9 százalékkal volt kevesebb, mint 2016-ban, miközben az átlagos alapterületük 2013 és 2017 között 7,9 százalékkal nőtt - írta a Világgazdaság szerdán.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Helyzetkép a kiskereskedelemről 2017 című kiadványát ismertetve a lap kiemeli, hogy a múlt év végén 124,9 ezer kiskereskedelmi üzlet működött Magyarországon, a 2010. év véginél 18,1 ezerrel kevesebb. Elsősorban a nem élelmiszertermék jellegű üzletek száma esett vissza, az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzleteké, valamint az üzemanyagtöltő állomásoké kisebb mértékben csökkent.
Tavaly decemberben 5,9 ezer nemzeti dohánybolt és 2,4 ezer gyógyszertár működött az ország területén. Az ágazat beruházásainak folyó áras teljesítményértéke - az előzetes adatok szerint -166 milliárd forint volt 2017-ben, a nemzetgazdaság összes beruházásának 2,6 százaléka. Folytatódott tehát a 2016-ban kezdődött erőteljes bővülés, elsősorban a nemzetközi élelmiszerláncok által végrehajtott áruházkorszerűsítések, -átépítések és -felújítások eredményezték a 15 százalékos növekedést - írta a Világgazdaság.
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







