A milliomos vállalkozó szerint nem létezik a munka és magánélet közötti egyensúly.
Nagyon fontos, hogy még időben rendelkezzünk a családi vagyon sorsáról - írja a Világgazdaság.
Nem szabad elodázni a családi vagyon sorsa feletti rendelkezést - mondta el a Magyar Országos Közjegyzői Kamara képviseletében Böröcz Helga a lap által rendezett konferencián. Böröcz Helga elmondta, hogy még mindig sokan esnek abba a hibába, hogy nem rendelkeznek időben a vagyonukról, pedig minden egyes életszakaszban át kellene gondolni, hogy melyek azok a szerződések, melyekről fontos rendelkezni.
A vagyontervezésnek több fázisa is van, melyek közül a házasság és a válás tartoznak a legfontosabbak közé. Érdemes átgondolni, hogy ezek hogyan érintik a családi vállalkozást. A közjegyző szerint érdemes afféle családi alkotmányt létrehozni. Ennek megléte esetén semmilyen probléma nem lesz a családi vagyon átörökítésében.
A szerződés alapvetően a szerződő felek között hatályos. Annak érdekében, hogy harmadik fél felé is hatályos legyen, azt be kell vezetni a házassági vagyonjogi szerződések nyilvántartásába. Két fő ügylettípust különböztethetünk meg: a végintézkedéseket (végrendelet, öröklési szerződések) és élők közötti ügyleteket (ajándékozási-, tartási-, életjáradéki szerződések).
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Ezzel a 2,1 tonnás kocsival furikázik Budapesten a kínai elnök
- Gyermekvédelmi törvény: a gyónási titok sértetlen marad
- Ukrajnában is lehet a börtön helyett a frontra menni
- 3 forintért juthatnak hozzá a választók adataihoz
- 27 milliós kárt okozott a MÁV-nak egy megrögzött rongáló
- Két hete tűnt el az autista német kisfiú – már terjednek a horrorteóriák