11 °C Budapest

Sokmilliárdos adócsalók ellen emeltek vádat: így vágták zsebre a pénzt

MTI
2018. július 18. 13:00

Vádat emeltek ötven ember ellen, mert egy számlázási láncon keresztül több mint négymilliárd forint adót csaltak el - közölte szerdán a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Nánási László megyei főügyész a közleményben azt írta, hogy a bűnszervezet tagjai 2011 és 2016 között Bács-Kiskun, Pest és Hajdú-Bihar megyében fiktív számlákkal láttak el belföldi cégeket. A számlázási láncolat egyik végén álló belföldi vállalkozások, az úgynevezett brókercégek voltak a haszonhúzók. Ezek mint végső vásárlók az általuk befogadott fiktív számlák alapján az áfát levonták vagy visszaigényelték, majd áfamentes közösségi értékesítés útján eladták a megszerzett árut a bűnszervezethez tartozó uniós gazdasági társaságoknak.

A szervezet legalján lévő belföldi vállalkozások, a "hiányzó kereskedők" nem végeztek valódi üzleti tevékenységet, adót nem fizettek, majd jelentős összegű áfatartozások hátrahagyásával eltűntek. A láncolat két vége között elhelyezkedő "buffervállalkozások" szerezték be a "hiányzó kereskedőktől" az árukat, amelyeket aztán továbbértékesítettek a brókercégeknek. A bűnszervezet lényegében fiktívszámla-szolgáltatást nyújtott egyes cégeknek.

A bűncselekményekben két, egymást támogató bűnszervezet is közreműködött, amelyek tevékenysége bizonyos pontokon összekapcsolódott. A vádlottak 65 magyar és 30 uniós céget használtak fel a fiktív számlák kiállítására. Módszerükkel több mint 4,2 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek. A vádlottakat a főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint hamis magánokirat felhasználásával vádolja a Kecskeméti Törvényszék előtt. A költségvetési csalást a vád szerint huszonheten bűnszervezetben követték el.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?