Összesen 26 hazai előállítású konzerv csemegekukoricát vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bírságcsökkentéssel ösztönzi a versenyjog megsértésével okozott fogyasztói hátrányok orvoslását és a vállalati megfelelési programok működtetését.
A versenyjogi, illetve a GVH hatáskörébe tartozó fogyasztóvédelmi szabályok megsértésekor a vállalkozások jelentős mértékű, akár előző évi nettó árbevételük 10 százalékáig terjedő bírsággal szembesülhetnek. A bírságok kiszabásának elveit, módszereit a GVH bírságközleményei tartalmazzák. A 2017 decemberében kiadott új bírságközleményekben a GVH tovább szélesítette azon lehetőségek körét, amelyek kihasználásával jelentős mértékben csökkenthető, sőt, akár el is kerülhető az együttműködő vállalkozásokra kiszabható bírságok összege a versenyfelügyeleti eljárásban - áll a GVH közleményében.
Ennek keretében - a kartell és erőfölényes ügyekben már évekkel ezelőtt bevezetett engedékenységi program és egyezségi eljárás kedvezményein kívül - nagymértékű bírságcsökkentésre számíthatnak azok a vállalkozások, amelyek
Ilyen helyzetekben a fogyasztók teljes körű kártalanítására fordított összeg levonható az egyébként kiszabandó bírság összegéből, a részleges kompenzáció pedig a bírság mérséklését eredményezheti.
A GVH bírságcsökkentéssel ösztönzi a vállalati megfelelési programok bevezetését is. Fogyasztóvédelmi ügyekben akár a bírság korlátlan enyhítésével járhat, ha egy vállalkozás jogi véleményt kér reklámkampánya elindítása előtt. Kartell és erőfölényes ügyekben 7-10 százalékos bírságcsökkentést ad a GVH attól függően, hogy a megfelelési program működése nyomán egy vállalat megszünteti-e részvételét a jogsértésben, illetve szolgáltat-e bizonyítékot a GVH-nak egy esetleges későbbi eljárásban. A GVH ügytípustól függően 5-20 százalékos bírságcsökkentéssel ösztönzi a megfelelési programok vállalását is az eljárásokban. A GVH a jogsértés beismerését, a bizonyítékok szolgáltatását is bírságcsökkentéssel honorálja, ennek mértéke
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








