14 °C Budapest

Felszippantják a dolgozók után járó kedvezményeket a magyar cégek

Pénzcentrum
2017. április 28. 09:00

Nagyban hozzájárul az állástalanok elhelyezkedéséhez, valamint a munkaerő megtartásához a munkahelyvédelmi akció; ma már közel 900 ezer dolgozó után vesznek igénybe valamilyen járulékkedvezményt a vállalkozások - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium közlésére hivatkozva a Magyar Idők.

A legfrissebb, februári adatok szerint a program 2013-as indulása óta 517,2 milliárd forint maradt a vállalkozásoknál. A cégek szociális hozzájárulási adókedvezmény, valamint szakképzési hozzájárulási kedvezmény formájában kapnak támogatást.

A legtöbb vállalkozás az 55 év feletti munkavállalók foglalkoztatásához használta ki a kedvezményeket, a támogatások harmadát az ebben a korcsoportban foglalkoztatottak után igényelték. A második legnagyobb csoport a szakképzetlenek voltak, havi átlagos 280 ezer fős foglalkoztatotti létszámmal. Emellett mintegy 160 ezer, 25 év alatti fiatal alkalmazásához, és átlagosan havonta 35 ezer, gyermekgondozási ellátásban részesülő után kapnak közteherkönnyítést a munkaadók.

Kedvezményt vehetnek igénybe a mezőgazdasági termelők, valamint a szabad vállalkozási zónában működő cégek is, utóbbiaknál egyelőre csak mintegy 1500 főt érint az érvényesíthető kedvezmény, azonban számuk egy év alatt így is megkétszereződött.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?