8 °C Budapest

Mi lesz a sorsa az Alexandra-vagyonnak?

2017. február 9. 18:02 3 perc

102 hitelező, köztük könyvkiadók, önkormányzatok, bankok és az adóhatóság több mint 9 milliárd forintot követel az Alexandra-bolthálózatot korábban üzemeltető Pécsi Direkt Kft-n. De a felszámoló szerint ezek a cégek most olyan vagyonról vitatkoznak egymással, amely nem illeti meg őket.

Az elmúlt hetekben számos hír jelent meg a sajtóban az Alexandra-bolthálózatot is üzemeltető, Matyi Dezsőhöz köthető cégbirodalom problémáiról, állítólagos fizetésképtelenségéről. A könyvszakma és egyes politikai szereplők részéről is felmerült, hogy a kormányzatnak aktívan közbe kell lépnie a helyzet rendezése érdekében. Ugyanakkor a most kialakult válsághelyzetnek volt egy fontos előzménye, amelyben mások mellett önkormányzatok, könyvkiadók és az adóhatóság - vagyis az adófizetők - is várnak még a pénzükre - írja közleményében a Kvantál Kft.

Az ügy kiinduló pontja, hogy az Alexandra-könyvesboltokat 2014-ig üzemeltető Pécsi Direkt Kft. - a maihoz kísértetiesen hasonló - csődközeli állapotba került. A cég ellen 2015. március 24-i kezdőnappal felszámolási eljárást rendelt el a Fővárosi Törvényszék, amely jelenleg is zajlik.

A másfél éve indult felszámolási eljárást megelőzően a Pécsi Direkt Kft. értékesítette a készleteit, beleértve a közel 5 milliárd forint értékben vásárolt könyveket, hanghordozókat, és az eredetileg több mint egy milliárd forintért kiépített könyvesbolti berendezéseket is. A vagyontárgyak bizományosi, bérleti, vagy egyéb szerződésekkel végső soron pénzfizetés nélkül a mostani hírekben reflektorfénybe került Rainbow Üzletlánc Kft. és a Könyvbazár Kft. birtokába kerültek. Ezek az átruházások érintették a teljes Alexandra-bolthálózatot. Emellett a Pécsi Direkt Kft. vagyona a felszámoló szerint indokolatlanul befogadott számlák kifizetésével, indokolatlan költségek elszámolásával is csökkent.

A Pécsi Direkt Kft. felszámolója, a Kvantál Kft. jelenleg 102 hitelezőt tart nyilván, a hitelezői igények összege több mint 9 milliárd forint.

A hitelezők között található több mint egy tucat könyvkiadó és könyvkereskedő, helyi önkormányzatok, bankok, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is. A felszámoló megállapítása szerint a kialakult vitás helyzetet az okozta, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet miatt a Pécsi Direkt Kft. menedzsmentje a vállalat vagyonát jogellenes módon, a hitelezők kárára, a kiadókat, önkormányzatokat és az adóhatóságot kijátszva, átruházta más cégekre, akik nem fizették ki pénzben a vagyon ellenértékét.

A felszámoló számos pert indított az eltűnt vagyon visszakövetelésére azon cégek ellen, ahová a Pécsi Direkt Kft, vagyis az Alexandra-hálózat vagyonának egy jelentős része átkerült. Ilyen például a Wolf-CRS Kft., a Könyvbazár Kft., a Matias-Borászat Kft., és a Rainbow Üzletlánc Kft.. De kezdeményezték a Pécsi Direkt Kft. volt vezetőjének felelősségre vonását, valamint büntető feljelentést is tettek csődbűncselekmény, sikkasztás, csalás, költségvetési csalás, hűtlen kezelés és tartozás fedezetének elvonása gyanúja miatt. Az ügyben a NAV jelenleg is nyomozást folytat.

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az ingóságok jogos tulajdonosa a Pécsi Direkt, így a Kvantál Kft., mint felszámoló, az általa képviselt 102 hitelező - köztük önkormányzatok és az adóhatóság - érdekeit védi. Ez különösen lényeges szempont amennyiben az állam részt vesz a kialakult válság jogszerű rendezésében. A hitelezők érdekei figyelembe vétele nélkül sem a készletekről, sem az üzletekről nem lehet jogszerűen sem tárgyalni, sem megállapodást kötni

- hangsúlyozta Máhrné dr. Kazareczki Éva, a felszámoló cég ügyvezetője.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A mostani válság tehát nem újkeletű. Ehhez kísértetiesen hasonló helyzet már 2014-ben és 2015-ben is kialakult. Akkor még az érintett cégek, egymással együttműködve, törvénytelen módon kimenekítették a vagyont a csődközelbe jutott könyvesbolti és könyvkereskedelmi hálózatból, úgy, hogy a beragadt hitelezők kielégítésére semmilyen érdemi eszköz nem maradt. Mostanra - a sajtóhírekből úgy tűnik - már egymással vitatkoznak, és fizetésképtelenség közelébe kerültek azok a cégek is, ahová annak idején átjátszották a vagyont.

Címlapkép forrása: Getty Images Hungary

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?