Az ellenőrzés során kiderült, hogy a két férfi közül az egyik svéd, a másik szíriai állampolgár, illetve mindkét jármű kulcsát a szíriai férfi őrizte.
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a NÉBIH egy Békés megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságban. A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette. A vírus elterjedésének megakadályozása érdekében az állatokat állami kártalanítás mellett leölik az állategészségügyi szolgálat szakemberei. A kimutatott szerotípus (H5N8) kapcsán eddig még sosem fordult elő emberi megbetegedés.
A fertőzött állományban nagymértékben megemelkedett az elhullás, továbbá megjelentek a betegségre gyanút keltő tünetek is. A NÉBIH laboratóriumi vizsgálatai megerősítették a madárinfluenza jelenlétét.
Az állategészségügyi hatóság a betegség terjedésének megelőzése érdekében, a járványügyi előírásoknak megfelelően és állami kártalanítás mellett a tótkomlósi gazdaság teljes állományát, 9000 pulykát leöli. Ezt az egészséges állományok védelme és az exportképesség fenntartása érdekében a hatóság már a gyanú alapján megkezdte. A szakemberek a gazdaság körüli 3 km sugarú védőkörzetben és 10 km sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó gazdaságot felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.

A gazdaságok általános járványvédelmi intézkedéseit az országos főállatorvos utasítására a veszélyeztetett területeken zárt tartással kell kiegészíteni. A zárt tartás szabályai szerint az állatokat a vadon élő madaraktól védett helyen kell etetni és itatni.
A H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon hosszú járványmentes időszakot követően utoljára 2015 februárjában kellett megküzdeni ezzel a betegséggel.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







