A biztosítók és nyugdíjpénztárak egybehangzó véleménye szerint a megnövekedett nettó jövedelem összességében inkább erősítheti a megtakarítási hajlandóságot.
Az alacsony kamatkörnyezet miatt Nyugat-Európában már van, ahol negatív kamatokat számolnak fel a betétekre, de hamarosan Magyarországon is fizethetünk ezért. Alapvetően a lakossági betétek védve vannak, azonban a vállalkozásoknak egy újabb kiadással kell majd kalkulálniuk.
A jegybanki kamatcsökkentés hatására a bankbetétek átlagos kamata egy százalék alá csökkent. Ennek hatására a bankbetétek mára már alig fizetnek kamatot. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatait vesszük alapul (0,86 százalék), akkor 1 millió forint egy éves lekötésekor csupán 8600 forint lesz a kamat. Ezt ráadásul tovább csökkenti a kamatadó, az egészségügyi hozzájárulás és a tranzakciós illeték (ez utóbbi csak akkor, ha felvesszük a pénzt lekötés után). Emiatt viszont már fél éves futamidő mellett is bukunk a pénzen.
Ez mind semmi, mert jön a negatív kamat!
A jegybank egyébként további kamatcsökkentést vetített előre, ezzel együtt pedig a betéti kamatok is tovább eshetnek. A jelenlegi irányadó ráta (1,05 százalék) az elemzők szerint legalább 0,9 százalékig eshet. A betéti kamatok viszont várhatóan ez alatt alakulnak. Lényeges, hogy nemcsak a lekötött betétekkel, hanem a látra szóló számlapénz kamata is csökkenhet, ez utóbbi jelenleg 0,26 százalékos. Az igazi kérdés viszont az: előfordulhat, hogy a bank pénzt kér azért, mert nála tartjuk a megtakarításunkat?
- válaszolta meg a kérdést Nagy Márton, az MNB alelnöke a Portfolio Hitelezés 2016 konferenciáján. A jogszabályi keretek ugyanis megengedik, hogy a cégek betéteinél (és számlapénzénél) negatív kamatot számoljon fel a bank. Lényeges, hogy a törvény a lakossági betéteknél ezt nem engedi meg, így ezek a legrosszabb esetben legfeljebb nem adnak hozamot. Persze a tranzakciós illetéket várhatóan ilyenkor is meg kell fizetnünk, vagyis betétet csak akkor éri meg lekötni majd, ha az MNB alapkamatnál jelentősen magasabb kamatlábat ígér egy bank.
A vállalatoknál viszont gond lehet abból, hogy a számlára beérkező pénz után is fizetni kell, ez ugyanis egy újabb kiadást jelent, ami azokat a vállalatokat sújtja elsősorban, amelyeknek nagyobb készpénzállományuk van. Az átlagos látra szóló kamat egyébként a vállalatoknál szinte hajszálra pontosan megegyezik a lakossági adatokkal, az MNB szerint ugyanis 0,27 százalékot fizetnek jelenleg.
Mit tehetnek a cégek?
A negatív kamat nemcsak a nagyvállalatoknál, hanem a kis- és középvállalatoknál, illetve az 1-2 fős mikor cégeknél is gondot okozhat. Ezt a díjat azonban nehéz elkerülni, legfeljebb egy folyószámlahitel nyitásával lehet, ekkor viszont a negatív egyenleg után kamatot kell fizetnie a cégnek. Ilyenkor az egyenleg folyamatos negatív tartományban tartásával úszható meg a negatív kamat fizetése.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egy millió forinttal és fél százalékos negatív kamattal számolva havonta 417 forintos összeget jelenthet a negatív kamat.
A másik lehetőség, hogy a számlahasználat helyett készpénzzel bonyolítják az ügyleteket. Ezzel egyébként a tranzakciós illeték megfizetése is elkerülhető, viszont nagyobb összegek készpénzben tartása veszélyes lehet. Sokkal könnyebb ugyanis ezeket valamilyen úton eltulajdonítani a vállalkozótól, arról nem is beszélve, hogy ennek a kezelése egy 10 fő feletti cégnél aránytalanul magas odafigyelést igényelne.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







