A Pest Vármegyei Kormányhivatal felfüggesztette a sóskúti Dongwha Electrolyte Hungary Kft. veszélyes anyagokkal végzett tevékenységét.
A kis- és közepes vállalkozások növekedési stratégiájukat leginkább a már elért piaci pozícióikra építik, a stabil növekedési alapokat kereső vállalkozások aránya egy év alatt több mint 10 százalékponttal nőtt - derült ki a CIB Bank és a GfK piackutató közös, reprezentatív kutatásából.
A már harmadik alkalommal készített felmérés eredményeit kedden Budapesten mutatták be. A CIB Stafétabot elnevezésű kutatás szerint a megkérdezett kis- és középvállalati vezetők közül tízből nyolcan ma már aktívabbak lennének a finanszírozás, a beruházások, illetve a technológiai fejlesztés terén tevékenységük indításánál.
A kutatásból az is kiderült: a vezetők a terveikben 2015 második felében és 2016 elején elsősorban a belső piacokra fókuszálnak majd, az itt történő beruházások és a stratégiák finomhangolása kerül előtérbe. A kutatás 2015 nyarán, 600 olyan kkv vezető részvételével, akiknek társaságai évi 100 millió forint és 15 milliárd forint közötti árbevételt értek el.
A cégvezetők többsége inkább a belső piac fejlődésében hisz. A nagyobb exportárbevételre 31 százalékuk számít, további egyharmaduk szerint a jelenlegi szint marad fent, a belföldi értékesítés növekedésében közel 60 százalék bízik, 20 százalékuk szerint viszont a mostani szinten maradnak a bevételek - sorolta a GfK igazgatója.
Bacher János elmondta: a hazai vállalkozások többsége számára a rugalmasság valamint a stratégia tudatos, aktív menedzselése, finomhangolása a túlélés és a bővülés záloga. Ennek jegyében a vállalkozások 44 százaléka legalább évente módosít a stratégiáján (14 százalék negyedévente végzi el ezt). Ennek oka leginkább a változó szabályozói környezet, valamint a kormány intézkedései, a vállalkozások vezetőinek 55 százaléka ezt nevezte meg az újratervezések indokaként. A versenytársak viselkedése, a vevők, a szállítók vagy a gazdasági körülmények, a makrogazdasági folyamatok miatt kevesebben kényszerültek elképzeléseik megváltoztatására, mint az előző években - sorolta az igazgató.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







