2 °C Budapest

Közel 20 ezer új lakás is épülhet Magyarországon, ha...

MTI
2015. október 5. 13:01 1 perc

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) számítása szerint tartósan kiszámítható feltételek, 3-4 százalékos kamatszint és 5-12 százalék közötti áfa mellett a következő 2-2,5 évben duplájára, évi 18-19 ezerre nőhetne az új építésű lakások száma - mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Felidézte, hogy a gazdasági válság előtt 39 ezer lakás épült évente az országban, a mélypont 2012-ben volt, 2013-tól van ugyan némi élénkülés, de még így is az év végére mindössze 9500 új lakás épül országosan.

A szakember szerint az építőiparban alkalmazott 27 százalékos áfa 5-12 százalék közötti szintre csökkentése amellett, hogy olcsóbbá tenné a lakásépítést fehérítené is az ágazatot. Megjegyezte, hogy ma az esetek 70 százalékában számla nélkül dolgoztatja a lakosság az építési kivitelezőt.

Az áfacsökkentésre a lakásépítési-piac élénküléséhez is szükség lenne - mondta, és megjegyezte, hogy ehhez az építési, felújítási hitelek kamatának 3-4 százalék körül kellene lenniük.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 18:28