A Bankmonitor Számlamonitor szolgáltatása azt mutatja meg, hogy a tényleges számlahasználat alapján mennyibe kerül a bankolás.
Ezentúl a bankok a cégek esetében akár negatív betéti kamatot is alkalmazhatnak, az erről szóló törvénymódosítást elsöprő többséggel szavazta meg a parlament.
A pénztartozásoknál a kamatfeltételek változása esetén előfordulhat, hogy a kikötött vagy alkalmazott referencia-kamatláb 0 százalékossá vagy negatív előjelűvé válik. A jogszabály a Ptk. hatálybalépésekor fennálló jogviszonyból eredő pénztartozások tekintetében a kamatozás negatív előjelűvé válása esetén legalább 0.01 százalékos kamatot tekint kikötöttnek, illetve irányadónak. Ezt a rendelkezést az olyan pénztartozásokra is alkalmazni kell, amelyek ugyan már a Ptk. alapján létrejött jogviszonyokból származnak, de a kamatfeltételek tekintetében ugyanilyen helyzet állt elő.
Az MNB statisztikája szerint az euróban vezetett számlákon a látra szóló betétekre már most is minimális, jelképes összegű kamatot fizetnek a bankok. Néhány éve ez még nem így volt, a válság idején két százalék feletti látra szóló kamatot is hajlandóak voltak kifizetni a bankok a vállalatoknak, és egy százalék felettit a lakosságnak. Egyes bankoknál a rövid távra lekötött euró és svájci frank betétekre is csak 0,01 százalékos kamat jár. Azért azt fontos kihangsúlyozni, hogy ezeket a betéteket nem megtakarítási céllal helyezik el az ügyfelek, hanem jellemzően folyószámlán tartott pénzről van szó.
Hatalmas bejelentést tett Vitézy Dávid: nem húzzák tovább az időt, komoly változás jön Rákosrendezőn
A miniszter hangsúlyozta, hogy a társadalom mindig súlyos árat fizet, ha a külföldi befektetők rövid távú érdekei és a politikai kampányok felülírják a szakmai szempontokat.







