Tizennégy jelentős hazai szakmai és érdekképviseleti szervezet közös állásfoglalásban reagált a vagyonadó társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetére.
Mintegy huszonötezer vállalkozó esik el önhibáján kívül az online-kasszák bevezetéséhez megígért állami támogatástól. A többször módosított határidők közül a mai, április 30-ai volt az utolsó, amikor még esélye lehetett egyes vállalkozóknak arra, hogy a kasszacseréje 50 ezer forinttal olcsóbb legyen - írja a Népszava.
A kasszacserére azok a vállalkozók voltak jogosultak, akik visszavont engedélyű cégektől rendeltek, illetve a Patkós-Cassa Kft. károsultjai.
A pénztárcserére kötelezettek bejegyzés előtt álló érdekképviseleti szervezete, az ÉRVEK Egyesület elnöke, Kenéz Tünde közölte, információik szerint nagyjából 25 ezer vállalkozó mondhat egyelőre búcsút önhibáján kívül az 50 ezer forintos állami támogatásnak. Az egyesület elnöke hozzátette, a szaktárcától és a NAV-tól többszöri levélben feltett kérdéseikre azt a választ kapták, hogy "pereljék be a forgalmazókat". Az érintett forgalmazókat levélben értesítették, ha április 30-ig nem szállítják le a megrendelt online kasszákat, az állami támogatás összegét rajtuk követelik majd. Ha kiderül, hogy a rendeletalkotó nem hajlandó lépéseket tenni az önhibájukon kívül bajba került károsultakért, akkor a minisztériummal szemben már az Alkotmánybírósághoz fordulnak.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







