16 °C Budapest

Innovatív megoldások uniós támogatással (x)

Pénzcentrum
2012. május 29. 12:45

A gazdasági növekedés forrásai között az egyik legjelentősebb tényező az innováció, azaz az újító, versenyképes fejlesztés. Az Új Széchenyi Terv Tudomány-Innováció Programjának célja, hogy a nemzetközi léptékű ipari vállalati fejlesztések az elkövetkező években egyre növekvő mértékben teret nyerve a gazdaság növekedési pályájának motorjává váljanak. A magyar gazdaság számára a jelenlegi, nemzetközi pénzügyi válságból való kilábaláshoz, illetve az Európa fejlett államaihoz való felzárkózáshoz az innováció nélkülözhetetlen, ennek megfelelően kiemelt szerepe van az Új Széchenyi Tervben is.

Kreatív ötletek, újszerű megoldások valósulhatnak meg az Új Széchenyi Terv révén

A világ összes fejlett országában a tudomány-, technológia- és innovációpolitikát a gazdasági stratégia részeként kezelik. Ennek megfelelően magas szintű képviseletet kap a kormányzatban és jelentős támogatásban részesül. Magyarországon szakemberek rámutattak arra, hogy még ha a hazai innovációs rendszerek egyes elemei fejlettek is, kapcsolatuk, együttműködésük intenzitása, minősége nem megfelelő. A tudás hasznosítása a fejlesztés területén kockázatitőke-alap, valamint uniós források bevonásával megteremthető.

A nemzeti innovációs rendszerben a kutatók kulcsszerepet töltenek be. A vállalati kutatók létszáma az 1980-as évek óta gyorsabban növekedett, mint az ipari foglalkoztatottak száma. Az évtized végére az OECD-tagországokban mintegy 4 millió kutató dolgozott, vagyis minden ezer foglalkoztatottra 7,4 kutató jutott. Ugyanez a szám Finnországban, Svédországban, Japánban és az USA-ban 10-nél is nagyobb volt. Hazánkban jelenleg a 10 főt foglalkoztató vállalkozások közül csak minden 5. innovatív. Magyarország ebben a tekintetben elmarad a fejlődést fontosnak tartó országoktól. Ezért a Kormány rövid és hosszú távú célokat is megfogalmazott annak érdekében, hogy intézkedéseivel növelje és segítse az innovatív cégeket.

Cséfalvay Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára nemrégiben jelentette be, hogy ebben a félévben 75 milliárd forint értékben - fele hazai és fele uniós forrásból - mindenképpen megjelennek azok a pályázatok, amelyek keretében a kutatásfejlesztéssel foglalkozó vállalkozások forrásokhoz juthatnak.

Az Új Széchenyi Terv indulása óta egyébként a Tudomány-Innováció Programban 34 felhívás jelent meg, 224 milliárd forintot meghaladó keretösszeggel. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez a konstrukciókra több mint 3000 pályázat érkezett, melyek közel fele részesült támogatói döntésben, a számukra megítélt összeg meghaladja a 78 milliárd forintot. A legnépszerűbbnek az "Innovációs eredmények hasznosításának támogatása kkv-k számára" című pályázat bizonyult, amelyre országosan csaknem 1400 pályázat érkezett. Ezek közül mintegy 840 darab pályázat részesült több mint 16 milliárd forint támogatásban. A képzeletbeli dobogó másik helyén a "Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása" elnevezésű felhívás szerepel összesen 484 beérkezett tervvel, melyek közül 275 esetben született pozitív döntés. A megítélt támogatás meghaladja a 27 milliárd forintot.

(x)

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm