12 °C Budapest

Helyi termékek boltja épül Szekszárdon: előtérben a régió élelmiszerei

2011. július 13. 04:44

Izgalmas kezdeményezés bontogatja szárnyait Szekszárdon: egy nonprofit kft. olyan boltot indít, amelyben kizárólag a környező településeken előállított termékeket forgalmaznak majd. A tervek szerint az üzlet jövő tavasszal indul, és egyfajta közösségi térként is működik majd.

Szekszárdon a Nefelejcs közben a régi ingatlanrészek bontásával kezdődött meg 2011 június végén annak a boltnak az építése, amely uniós támogatással jöhet létre mintegy 30 millió forintból. A beruházás gazdája, az Eco-Sensus Nonprofit Kft. látványos és újszerű, ugyanakkor a helyi tradíciókra építő, azokat újraélesztő kiviteli tervet kért és kapott.

A helyitermék-előállítók és vendéglátó szakemberek szakmai tapasztalataira építő, azok bevonásával létrejövő üzlet egyedi ajándékokat kínáló turisztikai látványosságnak sem lesz utolsó. Az összesen 60 nm elárusító térrel, saját parkolóval rendelkező bolt a tervek szerint 2012 tavaszától szolgálhatja ki a vásárlókat.

A projekt a környékbeli tudatos fogyasztók mellett a helyi, kézműves termékeket előállítók, mezőgazdasági kistermelők, a megyében működő biogazdaságok körében is népszerűvé válhat. Az elmúlt évek európai és hazai jogszabály-változásainak eredményeként egyre több helyen növekszik a helyi termékek aránya a lakossági fogyasztásban. A jogszabályi könnyítések mellett közösségi forrásokból indított infrastruktúrafejlesztés segíti a termelők és fogyasztók közvetlen kapcsolatának építését, a környezetbarát, helyi termékek piacának fejlesztését. A fejlesztés eredményeként 2012-től Szekszárd lakossága lényegesen könnyebben juthat a fenntarthatósági követelményeknek is megfelelő helyi termékekhez.

Különleges bolt nyílik Magyarországon: ilyet sem láttunk még - KATTINTS!

A beruházást végrehajtó Eco-Sensus Kft. szerint az élelmiszer behozatal helyett a szén-dioxid kibocsátást és környezeti terhelést csökkentő, a gazdálkodóknak jobb megélhetést biztosító helyitermék-rendszereket szükséges fejleszteni, mert ez a termelőknek biztos bevételi forrást és méltányos árakat, a fogyasztóknak jó minőségű, friss, szezonális és egészséges helyi élelmiszert jelent.

A térségi márkaépítést is magában foglaló "Fenntartható helyiélelmiszer-rendszer fejlesztése Szekszárdon és térségében" című projekt keretében a Szekszárd környéki helyi termék előállítók saját emblémát is kapnak, hogy köztes felvásárló nélkül, közvetlenül értékesített árujuk könnyebben azonosítható legyen a boltok polcain. A rendszer részei lesznek a térségben régi hagyományokkal rendelkező többgenerációs családi vállalkozások, üzemek, a borvidék hagyományaihoz kapcsolódó helyi termék előállítók is.


Szekszárd frekventált helyén épül az üzlet


Csillag Péter projektvezető a Pénzcentrum.hu-nak elmondta: a bolt egy nagyobb program része, melynek során a térség termelőit, élelmiszer-előállítóit fogják össze, például termékvédjeggyel, online adatbázissal. Az adatbázisban mintegy 200 helyi termelő szerepel, ennek alapján kiadnak kézikönyvet is, amelyben félszáz termelő kap megjelenést.

A tavasszal induló üzletben kizárólag kistérségi, megyei élelmiszereket forgalmaznak majd, a későbbiekben elképzelhető, hogy nem-élelmiszer termékek (például kézműves iparcikkek) is megvásárolhatóak lesznek. A boltot ugyanakkor egyfajta közösségi térként képzelik el, kóstolókkal, kiállításokkal, de külön figyelnek például a kisgyermekes vásárlókra is. Mivel az üzlet a város frekventált helyén épül, a szekszárdiak mellett a tolnai értékek iránt érdeklődő turistákra is számítanak.

Az árképzésben fontos szerepet játszik majd, hogy a termék szállítására keveset kell költeni, igaz, a nagy láncok áraival nem tud és nem is akar versenyezni a bolt. Csillag Péter szerint minimális technikai árréssel dolgoznak majd, leginkább a környezeti terhelés csökkentésére helyezik a hangsúlyt.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ilyen lesz a boltFotó: tolnaitermek.hu


Az ECO-SENSUS Közhasznú Nonprofit Kft. egy éve Tolna megyében reprezentatív felmérést végzett, hogy megismerje a megyében élő emberek jelenlegi élelmiszervásárlási és fogyasztási szokásait.

Mint a felmérésből kiderült, a Tolna megyében élők harmada nagyrészt helyi élelmiszert fogyaszt, s kétharmadunk számára fontos, hogy Tolna megyei termék kerüljön az asztalára. Vásárláskor erről alaposan tájékozódik, döntését nem bízza a véletlenre.

A tolnaiak jellemzően megbíznak a helyi élelmiszerben, és jobb minőségűnek is tartják. A nem városi háztartások inkább a helyi boltot látogatják, míg a gyermekes háztartások bevásárlói többet járnak piacra. A megyében élőkre igen magas arányban (10 százelék fölött) termelik meg maguknak az alapvető élelmiszereket. A Tolna megyei, nem városban élő családokra jellemző leginkább az önellátás.

Bajban a magyar üzletlánc? Sorra zárnak be a boltok

Minden jel szerint egyre kevésbé működik a szociális boltok modellje Magyarországon. A két évvel ezelőtt nyílt boltoknak mára alig több, mint a fele maradt életben.

A koncepciót életre hívó Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) adatai szerint országban körülbelül 130 szociális bolt nyílt 2009 óta, közülük mintegy 70 maradt talpon. Örvendi László, a szervezet alelnöke márciusban azt nyilatkozta: elképzelhető, hogy átalakítják a rendszert. Egy elképzelés szerint a gazdaáruházakban a termelők saját áruikat kínálhatnák, ám az egy ilyen rendszer kialakulásához több évre van szükség.

A Magosz által létrehozott szociális boltok eredeti célja, hogy a magyar termelőket közvetlenül juttassa piachoz, és így a magyar árukat olcsóbban vehessék meg az emberek. Egybehangzó vélemények szerint a koncepcióval a legnagyobb baj az, hogy nincs elég termelő a bolt környezetében, és sokszor a minőséggel is gond van. Közrejátszik az is, hogy a multinacionális láncok üzleteivel rendkívül nehéz versenyezni.

 

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem