13 °C Budapest

1100 milliárdra pályázhatnak a hazai cégek

MTI
2011. január 14. 16:58

Pozitívan értékelték az Új Széchenyi Tervvel (ÚSZT) kapcsolatos pénteki bejelentéseket a megkérdezett munkaadói szervezetek, amelyek szerint a tervvel nagyobb mozgástérhez jutnak majd a magyar tulajdonú kis- illetve közepes vállalkozások (kkv).

Orbán Viktor miniszterelnök - Matolcsy György nemzetgazdasági és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel együtt - pénteken mutatta be az ÚSZT-t.

Az ÚSZT keretében ezzel egy időben 93 új pályázati konstrukciót hirdetnek meg 1.100 milliárd forint tőkekihelyezéssel; ez az összeg része a 2013-ig felhasználható 2.000 milliárd forint uniós forrásnak. A fejlesztési forrásokat az ÚSZT hét prioritás mentén juttatja a gazdaságba, ezek: az egészségipar, a zöld gazdaság, valamint az üzleti környezet fejlesztése, a lakásprogram, a tudomány és innováció, a foglalkoztatás bővítése, a tranzitgazdaság.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hangsúlyozta: az Új Széchenyi Tervnek a gazdaságban rövid időn belül jelentős, pozitív hatásai lesznek. Ezek egyrészt "pszichés" hatások, mivel a vállalkozások részéről nagy várakozás övezte a pályázatok megjelenését, így most gondolkodás indulhat arról, hogy hogyan lehetne fejlődni, fejleszteni.

Másrészt - a tényleges fejlesztések tekintetében - egy éven belül érzékelhető hatásai lehetnek az ÚSZT-nek - tette hozzá azzal, hogy ezt a "peremfeltételek" is alátámasztják, mivel Magyarország exportpiacain javult a helyzet, és a belső fogyasztás is élénkülni látszik. Megjegyezte: ezt a folyamatot az új adórendszer is felerősíti.

Az MKIK elnöke kiemelte: az ÚSZT javítja a vállalkozások pályázati feltételeit. A prioritásokban és a pályázati kiírások egyszerűsítésében, a pályázatok számának csökkentésében visszaköszönnek az MKIK korábbi javaslatai - tette hozzá.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint üdvözlendő, hogy végre van "forgatókönyv, menetrend", amely mentén el lehet indulni. Közölte: az ÚSZT-ben megjelölt irányok esélyt adhatnak arra, hogy az ország fejlődési pályára álljon, a beruházások segítsék a munkahelyteremtést.

Felhívta a figyelmet, hogy minél több embert kell a munkahelyek felé terelni, így a miniszterelnök által bejelentett, csütörtökön megjelent, a költségvetési kiadásokat csökkentő intézkedésekkel és az ÚSZT-vel együtt lehet majd eredményt elérni. Az intézkedések esélyt adhatnak arra, hogy Magyarország az elmúlt 6-8 éves helyben járása után irányt vegyen, és végre megmozduljon, gondoskodjon saját sorsáról - mondta.

Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke leszögezte: a szövetség üdvözli az ÚSZT megjelenését. Hozzátette: a terv megjelenése azért fontos, mert az elmúlt évek alatt a visszaszorult a belső piac a konvergencia program miatt, miközben a magyar vállalkozások 99 százalékát kitevő kkv-k döntő többsége a belső piacra dolgozik.

Az elnök kitért arra is: a miniszteri és a miniszterelnöki pénteki beszámolók egyértelművé tették, hogy a jövőben nagyobb szerepe, lehetősége, mozgástere lesz a magyar tulajdonú kkv-knak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szűcs György szerint reális célkitűzés ÚSZT-től remélt munkahelyteremtés. Ezzel kapcsoltban azt hangsúlyozta: 2014-ig mintegy 300 ezer új munkahely jöhet létre, azt követően pedig újabb 4-500 ezer alakulhat. Kiemelte, hogy a gazdasági miniszter beszélt arról is: az új munkahelyek teremtése mellett célkitűzés a régiek megtartása is. Ez egybevág az IPOSZ gazdasági programjával - közölte.

Az ÚSZT vitairatának meghirdetése után az IPOSZ bekapcsolódott az akcióterv elkészítésébe - hívta fel a figyelmet. Kiemelte: az általa vezetett testületre most az a feladat hárul, hogy részt vegyen a terv népszerűsítésben a kkv-k körében.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető társelnöke szerint a pénteken bemutatott ÚSZT legfontosabb eleme, hogy prioritásként jelöli meg a foglalkoztatás és a munkahelyek megtartását, a fejlesztés és korszerűsítés ösztönzését. Hozzátette: ez azért is kiemelt jelentőségű, mert a rossz foglalkoztatási szerkezet a magyar gazdaság és társadalom "húsz éves gondja". A kkv-szektor felé ez fontos üzenet, a kkv-k nélkül ugyanis nem teremthető meg a kormány által célként kitűzött egymillió munkahely tíz év alatt - közölte.

A pályázati rendszer egyszerűbbé, átláthatóvá válása ugyancsak segítséget jelent a vállalkozásoknak, emellett pozitívumként értékelte az OKISZ ügyvezető társelnöke azt is, hogy már idén jelentős forrásokra lehet pályázni, így az uniós pénzeket mielőbb a gazdaság fejlődésének, növekedésének, valamint a munkahelyek megteremtésének szolgálatába tudják állítani.

Vadász György hangsúlyozta: a mikrovállalkozások is jelentős segítséget kapnak azzal, hogy nemcsak fejlesztési támogatási lehetőséghez, hanem konkrét forrásokhoz is jutnak az ÚSZT keretében, ez pedig segítheti az ebben a szektorban alkalmazott "láthatatlan munkaerő" láthatóvá válását.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank makroelemzője a kormányzati bejelentésekből hiányolta a konkrétumokat, de mint mondta: a megjelölt irányokat helyesnek tartja. A pénteken ismertetett elképzelések, szavai szerint az uniós pénzek újracsomagolását jelentik. Kedvezőnek nevezte, hogy a presztízsberuházások támogatása helyett a miniszterek a források "gazdaságba pumpálását" célozták meg.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm