12 °C Budapest

Lenyomtuk az USA-t: hamarosan komplett Audikat gyárt Győr

Pénzcentrum
2010. augusztus 23. 12:02

Az Automobilwoche információi szerint az Audi komplett autógyártást tervez a győri üzemben, ez lehet tehát a végső célja a júniusban aláírt telekvásárlásnak. Ha igazak a hírek, akkor a gyártási helyszínek közötti versenyben nem kisebb országot előztünk meg mint az Amerikai Egyesült Államokat.

A német autógyártó korábban motorgyártást és autó összeszerelést végzett Magyarországon, ez azonban az újonnan vásárolt telekrészen megvalósuló beruházást követően egy komlexebb tevékenységgé alakul át. Ezzel a győri üzem az eddigieknél is fontosabb szerepet kap, a karosszéria gyártással és a festő üzemmel együtt komplett autógyártás kezdődhet Magyarországon.

Ha igazak a német lap értesülései, akkor Magyarország a jövőbeni autógyártás lehetőségét az amerikai "versenytárs" elől happolta el, hiszen korábban ez a két gyártási helyszín versenyzett egymással. A magyarországi gyártás mellett szólt, hogy egy igen erős beszállítói struktúrával rendelkezik, és megfelelő szakember gárda áll rendelkezésre mind a gyártást mind a fejlesztést illetően, míg az amerikai helyszín a nem megfelelő beszállítói kör és a jóval magasabb munkabérek miatt vérzett el.

Mint ismeretes a konszern Győrben 174 hektárról 369 hektárra bővítette a birtokában lévő telkek méretét, eddig azonban nem volt egyértelmű a mintegy 24 millió euróból megvásárolt telek hasznosítása. Az új telekrész egy korábbi katonai terület és egyelőre természetvédelmi besorolás alá tartozik, de a vállalat ígéretet kapott arra, hogy ezt a besorolást megváltoztatják.

A győri gyár fejlesztése egyértelműen azt mutatja, hogy a Volkswagen konszern komolyan veszi ambiciózus tervét, miszerint a világ vezető autógyártója kíván lenni. Ebben fontos szerepet szánnak az Audi márkának, ahol az elvárás a globálisan vezető pozíció a luxusmárkák között, 2015-ben legalább 1,5 millió személyautó értékesítését tervezik az Audinál.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?