24 °C Budapest

Erre nagyot fújtak a hazai dohánytermelők

2010. június 25. 08:32

Továbbra is több millió ember megélhetését fenyegeti a WHO javaslata Magyarország a mértékletes dohány-adalékanyag szabályozás mellett voksolt, hozzájárulva több ezer hazai dohánytermelő megélhetésének biztosításához.

" Ezzel azonban nem oldódott több millió dohánytermelő problémája: a WHO továbbra is a Burley ellehetetlenítését pártolja" - jelentette ki az ITGA vezérigazgatója egy Hajdúszoboszlón megrendezett nemzetközi konferencián.

Nemzetközi kilátások: több millió dohánytermelő veszélyben

Június 22-24 között Hajdúszoboszlón tartotta konferenciáját az Európai Dohánykutatási és Fejlesztési Szakmai Szervezet (AERET), melynek kapcsán először látogatott Magyarországra a Nemzetközi Dohánytermelők Világszövetségének (ITGA) vezérigazgatója, António Abrunhosa. A világszervezet vezetője a jelenlegi piaci helyzet értékelése mellett kitért a jövőben várható folyamatokra, fejlesztésekre és fogyasztási trendekre is.

Az igazgató rámutatott: a WHO előrejelzése szerint 2025-re, részben a népességnövekedésnek köszönhetően a dohányzók száma 1,3 milliárd főről várhatóan 1,7 milliárd főre emelkedik majd, a dohányosok és nem dohányzók arányának változatlanságát feltételezve. A fejlődő régiók, elsősorban Ázsia, Afrika és a Közel-Kelet országainak volumennövekedését a fejlett országok piacainak beszűkülése ellensúlyozza majd valamelyest.

Annak érdekében, hogy ezt a folyamatot mérsékeljék, a WHO ernyője alatt 2005-ben 168 ország ratifikálta a Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményt (FCTC). Ezen belül a 9-10. cikkely a dohánytermékekben felhasznált összetevők kérdését taglalja. A legutóbb nyilvánosságra került szövegtervezettel szemben az ITGA felháborodásának adott hangot, ugyanis a kanadai mintát követő radikális szabályozások tiltólistára tennék a dohánytermékekben felhasznált összes adalékanyagot, ami a közvetetten több millió munkalehetőség és a jelenlegi cigarettamárkák mintegy 75%-kának a megszűnéséhez vezethet. "Ez semmivel nem tenné egészségesebbé a dohánytermékeket, csak a piac átrendeződését érnék el és számtalan, szegény ember megélhetését tennék tönkre" - hangsúlyozta António Abrunhosa.

Magyar álláspont több ezer ember munkahelyének a megmentéséért Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Szövetségének (MADOSZ) elnöke a konferencián jelentette be az örömteli hírt, miszerint a Vidékfejlesztési Minisztérium a tegnapi nap folyamán hivatalosan tájékoztatta a MADOSZt arról, hogy Magyarország több ezer ember munkahelyének a megmentéséért a mértékletes, kiegyensúlyozott, tudományosan megalapozott szabályozás mellett foglalt állást.

A Vidékfejlesztési Minisztérium válasza a következő volt:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"Nem tartjuk kellően megalapozottnak és nem támogatjuk a WHO Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezmény (FCTC) 9.-10. cikkelyben megfogalmazott megoldásokat, különösen tekintettel a dohánytermékek előállítása során az adalékanyagok hozzáadásának teljes tiltását kimondó ajánlásait.

Az egészségügy számára is megnyugtató jogi környezetet elsődlegesen a mérgező hatást és függőséget okozó anyagok szabályozásával lehet megteremteni. A szabályozás egyik legfontosabb célja az kell, hogy az adalékanyagok ne fokozhassák a termék toxicitását. A dohányszakmával, megegyező álláspontunk szerint mindenképpen mértékletes aromaanyag szabályozást kell alkalmazni, az erősen ízesített termékek esetében tudjuk csak támogatni korlátozó rendelkezések bevezetését.

Valamennyi érintett szereplő egyetért abban, hogy a dohányzás elleni küzdelemben, így nagyon fontos a gyermekek és fiatalok számára a terméket vonzóvá tevők összetevők (pl. cukorka íz) tiltása, illetve korlátozása. Hangsúlyozzuk, hogy az adalékanyagok gyártásból történő kizárása jelentős mértékben változtatná a magyarországi ízlésnek megfelelő termékek piacát, ami azzal együtt, hogy a termékválaszték jelentősen szűkülne, komoly fenyegetést jelent a legális forgalomra nézve. Ezen túlmenően az adalékanyagok tiltása közvetlenül kihatással lenne a több ezer dohánytermesztéssel foglalkozóra az amúgy is nehéz helyzetben lévő - különös tekintettel kelet-magyarországi és a Duna-Tisza-közötti - régiókra."

Bényei Illés hangsúlyozta, hogy ezzel Magyarország esélyt adott annak, hogy a WHO által tervezett szabályozások kapcsán mintegy 10 000, nagyobb részt a Nyírségben élő, elsősorban szakképzetlen, roma kisebbséghez tartozó dolgozó foglalkoztatottsága, és az ennek révén kialakult szociális egyensúly a régión belül fennmaradjon. Az elnök emlékeztetett, hogy az adalékanyagok esetleges betiltása drasztikus mértékben csökkentené a keresletet a nyírségi régió fő terményei közé tartozó Burley dohányfajta iránt, a másik elterjedt dohányfajtára, a Virginiára való átállás pedig hatalmas tőkeigénye miatt szinte kivitelezhetetlen, és ha meg is valósulna, humán erőforrás igénye töredéke lenne csak a Burley termesztéséhez szükségesnek. A MADOSZ első embere reményét fejezte ki, hogy Magyarország példáját követve a világ országai a racionalitás és a szociális érzékenység mellett foglalnak állást, és olyan FCTC szövegtervezetet fogadnak el, ami az egészségügyi célkitűzések elérését a dohányvertikum komplexitásának törvényeit figyelembe véve valósítja meg.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem