A hagyományos magyar élelmiszerek nem igazán számíthatnak világhírre a közeljövőben. A gyártók leginkább a prémium termékek alacsony gyártási volumenével, illetve a közösségi marketing hiányával magyarázzák azt, hogy a határokon túl többnyire rendkívül kis körben forgalmazott termékek nem tudnak betörni a szélesebb piacokra - írja a Világgazdaság.
Problémát jelentenek a hazai cégek és az élelmiszerek piacbővítését támogató Agrármarketing Centrum szűkös forrásai is, pedig Németországban vagy a korábbi keleti blokk országaiban nem számítanak ismeretlennek ezek a termékek. Még a hagyományos exportterméknek számító tokaji is segítséget keres, hogy újabb külpiacokra léphessen.
"A mennyiség jelenti a fő akadályt a tokaji aszú piacának igazi bővülése előtt. Tárgyaltunk az amerikai Wal-Mart áruházlánccal, ahol akkor érné meg a megjelenés, ha legalább évi 6,4 millió palackot tudnánk szállítani, miközben jelenleg évi 7 millió palack az éves termelésünk. A volt szovjet piacok újjáépítését is fontosnak tartjuk, de már kínai partnerekkel is felvettük a kapcsolatot" - mondta Kiss István, a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója.
A pálinka egyelőre a belföldi fogyasztók körében hódít, a gyártók mindössze termékeik néhány százalékát exportálják. Az ital "sokfélesége" is akadálya annak, hogy kilépjen a legnépszerűbb égetett szeszes italok árnyékából.
A hazai gasztronómia sikertörténeteként elkönyvelt mangalica is ritka ínyencfalatnak számít, így forgalma is minimális, ám a szegmens szereplői úgy látják, ez nem is feltétlenül baj. A termék exkluzivitását venné el, ha a 45-50 ezer tonnás éves keresletet túlteljesítve többlet keletkezne a piacon.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






