9 °C Budapest

Fogynak a lapostévék: fut a Samsung szekere

2010. január 29. 13:02

A lapostévék, illetve mobil telefonok kitűnő forgalmának köszönhetően igen jó negyedévet zárt 2009. végén a Samsung.

A december 31-ével lezárult negyedévben a Samsung adózás utáni eredménye 2,7 milliárd dollárra emelkedett. A minap közzétett jelentés szerint közel 11 millió lapostévét adott el a cég az utolsó három hónapban, ezzel a világ első gyártójává lépett elő, akinek sikerült átlépnie a bűvös 10 milliós határt.

A televíziók mellett a mobiltelefonok iránti kereslet is kedvezően alakult: 69 millió készüléket adtak el ez idő alatt, amely 16 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszaki forgalmát. A teljes 2009-es év során összesen 277 millió maroktelefon fogyott.

Ami a jövőt illeti, a Samsung bízik benne, hogy 2010-ben is folytatódni fog a fellendülés, és tovább emelkedik a lapostévék, mobiltelefonok, valamint a laptopok iránti kereslet.

A Samsung egyébként a világ legnagyobb lapostévé, és a második legnagyobb mobiltelefon gyártója, közvetlenül a finn Nokiát követve a rangsorban.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm