19 °C Budapest

Kiszorulnak a kisboltok: ki jön a helyükre?

2009. december 30. 05:33

Siralmas évet zárnak a kereskedők A kereskedők szerint pocsék év volt az idei, jóval kevesebbet vásároltunk, elfogytak tartalékaink, ráadásul a hitellehetőségek is szűkültek. A boltosok helyzetén csak tovább rontott az áfaemelés, ugyanakkor a fogyasztás visszaesése az energiaital- és kávéfogyasztásban egyáltalán nem mutatkozik meg. A kisboltok egyre inkább kiszorulnak a piacról, helyüket a keménydiszkontok veszik át.


Rendkívül rossz év volt 2009 a kereskedelemben, a kereskedők, a vásárlók és a beszállítók számára egyaránt, és 2010 első félévi kilátásai is rosszak - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az idei évet értékelve.

Az OKSZ főtitkára elmondta, hogy a 2007 és 2008 után 2009 már a harmadik katasztrofális éve lesz a kereskedelemnek. A szövetség a 2009. évre szóló előrejelzésében még azzal számolt, hogy a GDP 6-7 százalékos csökkenése esetén a kereskedelmi fogyasztás is ilyen mértékben esik majd. Ehhez képest nagyobb lesz a kereskedelem visszaesése, a háztartások fogyasztási volumene az idén az I-III. negyedévben 7,9 százalékkal csökkent - mutatott rá a főtitkár.

Idén az első félévben a kereskedelem forgalma még hónapról hónapra fokozatosan esett vissza, viszont a második félévben - július és szeptember között - óriási zuhanás történt. Például az élelmiszerek forgalma 7-8 százalékkal esett vissza ezekben a hónapokban, az iparcikkeké 10 százalékkal, ezen belül a tartós cikkeké 15-18 százalékkal mérséklődött. A járműveknél 50 százalék feletti volt a visszaesés.


A főtitkár értékelése szerint a második félévre már elfogytak a háztartások tartalékai, nagy volt a munkanélküliség, a bankok nehezebben hiteleztek, a vásárlók óvatosabban vették fel a hitelt. A decemberi kereskedelem is gyengébb a tavalyinál és a tavalyelőttinél. A 2010-es első félév kilátásai is nagyon rosszak, mivel a gazdaság teljesítménye - a kormány előrejelzése szerint is - nem fog növekedni. A fogyasztás ehhez igazodik, és nincs olyan tényező, amely azt vetítené előre, hogy összességében a fogyasztás egésze növekedne - tette hozzá.

Vámos György szerint nagyon kimerültek a kereskedelem tartalékai. A jelenlegi akciókat is kényszerből hirdetik meg a kereskedők, mert valamivel be kell csalogatni a vásárlót.
Azzal is számolni kell, hogy csökken a kereskedelmi értékesítő helyek száma. Míg 2006 előtt több mint 165 ezer kiskereskedelmi értékesítő hely volt Magyarországon, addigra számuk 2008. végére 158 ezerre csökkent. Előzetes információk szerint az idén az első félévben a tendencia folytatódott, néhány ezerrel kevesebb lett az üzletek száma, a második felében pedig a nagyobb piaci visszaesés miatt tovább csökkenhet a boltok száma.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 23 029 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 23 274 forintos törlesztőt (THM 14,56%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az áfa év közbeni megemelését katasztrofálisan rossz döntésnek nevezte Vámos György, ennek véleménye szerint jelentős szerepe volt a kereskedelem második félévi zuhanásban. Az áfakulcs emelése a termékek többségénél eltérő mértékben megjelent a fogyasztói árakban is. A kereskedők egy részének lehetősége volt ugyan a forint árfolyamának kedvező alakulásából ellentételezni az áfa-emelkedést, míg másik részük a szezonális hatást tudta kiszűrni, például a mezőgazdasági termékeknél. Az áfakulcs emelése azonban a fogyasztás csökkenésén túl a "feketézéshez" is hozzájárult. Az áfaemelés ugyanakkor rontja a vállalkozások belpiaci versenyképességét. A kilábalás indulásakor a magyar gazdaság szereplői számára a magas áfa-kulcs versenyképességi hátrányt jelent a piaci versenyben.

Kiszorulnak a kisboltok, jön a Lidl, az Aldi

Az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma értékben 2 százalékkal emelkedett 2008. december-2009. novemberben, az előző hasonló időszakhoz képest, a Nielsen piackutató vállalat által mért 90 termékcsoportból.

Így szerezheted meg az első 100 vevőd

Egy új vállalkozás indítása vagy egy új termék bevezetése mindig izgalmas, de ugyanakkor kihívásokkal teli időszakot jelent az üzleti életben.

Egyre nehezebb a magyar befektetők dolga: újabb dologra kell most nagyon figyelni

Nincs egyszerű dolguk azoknak a vállalatoknak, amelyek közösségi finanszírozási platformon keresztül szeretnének értékpapírt kibocsátani.

Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. június 11. vasárnap
Barnabás
23. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. június 10. 19:16