Szépen termel a Mikulásgyár: 30 százalékos növekedés

MTI
2009. december 18. 12:32

Közel 3500 doboznyi ajándék gyűlt már össze az idei Mikulásgyár első hét napján, 30 százalékkal több mint a tavalyi év első hetében. Még december 22-éig várják az adományokat.

Különleges ajándékok idén is érkeztek már a Mikulásgyárba: felajánlottak 100 darab fenyőfát, egy raklapnyi írószert, a Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége pedig 11 doboznyi gyermekruhát, amelyeket a tagok maradék fonalakból saját kezűleg kötöttek - tájékoztatta a Magyar Vöröskereszt az MTI-t.

A szervezők tapasztalatai szerint idén nagyobb az adakozási kedv, eddig 30 százalékkal több ajándékot gyűjtöttek össze, mint a tavalyi év első hetében. Az adományozók köre viszont megváltozott, inkább magánszemélyek hozzák adományaikat, céges felajánlás eddig csak pár érkezett.

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete időközben megkezdte a Mikulásgyárban összegyűjtött adományok kiosztását a rászorulók számára. Az ajándékok nagycsaládosok, idősek és hátrányos helyzetűek között találnak gazdára. A Magyar Vöröskereszt logisztikai rendszere december 23-áig szállítja a felajánlásokat a rászorulóknak.

A Mikulásgyár kedd este tízig várja még az ajándékokat az 56-osok terén, a budapesti Csepel és Duna Plazában, valamint 10 vidéki - Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Zalaegerszeg - bevásárlóközpontban.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem