Egy budapesti fogászati rendelő ügyvédi felszólítással és büntetőjogi következményekkel fenyegette meg egy páciensét negatív Google-értékelése miatt.
A korrupció megfékezésére tett kísérletekből már számosat láthattunk az elmúlt évtizedben, ezek azonban sorra kudarcot vallottak. A hétfőn benyújtott antikorrupciós csomagról egyelőre nem lehet tudni, miben lesz más elődjeitől - írja a Népszabadság.
Évente 300-400 milliárd forint közpénz tűnik el a közbeszerzéseknél; a hazai közbeszerzések legalább kétharmadánál fordul elő vesztegetés. A korrupció miatt egyes felmérések szerint negyedével drágábbak a tenderek.
A közbeszerzési folyamat minden egyes szakaszában fennállhat a korrupció lehetősége, már a beszerzés szükségességének eldöntésekor is, amiért a kormány a most hatályos szabályok hiányosságait okolja. Ezeket szeretnék most betömködni.
A jelenlegi rendszer az ajánlatkérők, illetve az ajánlattevők részére is lehetőséget biztosít a visszaélésekre, vagyis mindkét fél érdekelt. A Bajnai-csomagnak ezért a közérdekű bejelentő védelme az egyik fő pillére. Földes Ádám, a Transparency International (TI) munkatársa szerint "védeni kell a bejelentő személyes adatait, az egzisztenciáját, a családját. Meg kell oldani, hogy ne húzhassanak rá sem titoksértési, sem rágalmazási pert, hogy ne érhesse semmiféle retorzió a munkahelyén, s hogy ne nyúlhassanak utána az új munkahelyén sem".
A közérdekű bejelentés mellett a csomag másik fontos eleme az átláthatósági megállapodások bevezetése. Ez azt jelenti, hogy kedvezőbben bírálják el azt az ajánlatot, amelyben vállalják, hogy a közbeszerzési eljárás minden részletéhez, az előkészítéstől a szerződés teljesítéséig hozzáférést engednek egy független átláthatósági biztosnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








