"Bár az Országgyűlés által június végén elfogadott, 2010-ben életbe lépő adótörvény-módosítások előkészítése során a jogalkotó vélhetően a nyugat-európai gyakorlatot törekedett követni - azaz a tényleges jövedelmen, valamint az adóhatóság és az adózó közötti folyamatos kommunikáción alapuló adórendszer alapjait kívánta lefektetni - a törvényből kimaradtak a jogbiztonságot garantáló elemek" - hívja fel a figyelmet Szolnoki Béla, a BDO Forte könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég adótanácsadó partnere.
A januártól hatályos módosítások értelmében a minimális vállalkozói járulékalap nem a minimálbér duplája, hanem a "tevékenységre jellemző kereset" lesz, ami az egyszerűsített vállalkozói adót (EVA) fizető egyéni vállalkozók mellett, valamennyi egyéni és társas vállalkozásra kiterjed majd.
A BDO Forte könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég adótanácsadó partnere szerint csak egy újabb törvénymódosítás biztosíthatja, hogy a jogalkalmazók számára is egyértelműen követhető joggyakorlat valósuljon meg.
"Ellenkező esetben a jogviták számának gyarapodására és a jogalkalmazás nehézkessé válására számítunk, amelyek nem szolgálják a jogalkotó eredeti célkitűzését - a feketegazdaság visszaszorítását - sem. A legfőbb problémát a minimum járulékalap konkrét összeghez - a minimálbér kétszereséhez - kötésének eltörlése jelenti, a jövőben ugyanis a vállalkozói járulékalap megállapítása a tevékenységre jellemző kereset alapján történik majd, ami komoly bizonytalanságot jelent a jogalkalmazó és az adóhatóság számára egyaránt, hiszen nem lehet tudni, pontosan mi alapján kell majd megállapítani a tevékenység piaci értékét." - emeli ki Szolnoki Béla.
A "tevékenységre jellemző kereset" a törvény magyarázata szerint a magánszemély főtevékenységére jellemző, a piaci viszonyoknak megfelelő díjazást jelent, ugyanakkor egy adott tevékenység piaci értéke területenként vagy időben - például a szezonális ágazatokban - eltérő lehet, s ezekre a törvény nincs figyelemmel. További bizonytalanságot jelent az is, hogy a gyakorlatban a vegyes - több besorolású - szolgáltatás a jellemző, ráadásul ezek jövedelmezősége akár jelentős mértékben is eltérhet egymástól.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az is kérdéses továbbá, hogy milyen adatbázis és módszertan alapján határozzák meg januártól a tevékenységre jellemző keresetet, a Parlamentnek korábban benyújtott törvényjavaslat szövege ugyanis tartalmazta az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) igen részletes és megbízható adatbázisára való utalást, ez azonban a zárószavazáson elfogadott törvényből kimaradt, annak ellenére, hogy Magyarországon egyedül az ÁSZF készít statisztikát a keresetekről.
"A biztonságosan alkalmazható fogalom nélkül, hiányosan elfogadott adótörvény jelentősen megnöveli a vállalkozások adminisztrációs és tanácsadói költségeit, emellett tovább fokozza az adózási kockázatot is. Abban az esetben, ha a számlázott érték alacsonyabb, mint az adott szakmára jellemző statisztikai átlag, a vállalkozónak lehetősége nyílik az adóhatóság felé bizonyítania ezt, például földrajzi sajátosságokra, illetve egyedi vállalkozási jellemzőkre való hivatkozással. Jogvita esetén azonban kérdéses, hogy a törvényi hiányosság miatt a bíróság miként értelmezi a piaci érték fogalmát" - emeli ki Szolnoki Béla, a BDO Forte könyvvizsgáló, adó- és pénzügyi tanácsadó cég adótanácsadó partnere.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







