Zacher Gábor toxikológus nem győzi hangsúlyozni, hogy kiszámíthatatlan hatásuk van a ma piacon lévő szereknek.
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség közzétette a munkabalesetekre, ezen belül a halálos munkabalesetekre vonatkozó első féléves összesített statisztikáit. Az év első hat hónapjában Magyarországon 7 856 munkabaleset történt, melyek közül 53 végződött halálesettel.
Munkabalesetnek minősül az a baleset, amely a munkavállalót szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben éri, annak helyétől és időpontjától és a munkavállaló (sérült) közrehatásának mértékétől függetlenül.
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/200908/14-ommf1_0814.jpg)
Súlyos az a munkabalesetnek minősül, amely:
• a sérült halálát (halálos munkabaleset az a baleset is, amelynek bekövetkezésétől számított 1 éven belül a sérült orvosi szakvélemény szerint a balesettel összefüggésben életét vesztette), magzata vagy újszülöttje halálát, önálló életvezetését gátló maradandó károsodását;
• valamely érzékszerv (vagy érzékelő-képesség) és a reprodukciós képesség elvesztését, illetve jelentős mértékű károsodását okozta;
• orvosi vélemény szerint életveszélyes sérülést, egészségkárosodást;
• súlyos csonkulást, hüvelykujj vagy kéz, láb két vagy több ujja nagyobb részének elvesztését (továbbá ennél súlyosabb esetek);
• beszélőképesség elvesztését vagy feltűnő eltorzulást, bénulást, illetőleg elmezavart okozott.
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/200908/14-ommf2_0814.jpg)
Csonkolásos munkabaleset az a munkabaleset, amely bármely ujj első percének az elvesztését eredményezi, továbbá az ennél súlyosabb esetek.
A statisztika csak az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség hatáskörébe tartozó adatokat tartalmazza. A munkabaleseti adatok a három napot meghaladó keresőképtelenséget, illetve a halált okozó munkabaleseteket tartalmazzák.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)