Kihúzták az Ötöslottó 2025/49. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum.
Ijesztő hírek: újra köztünk járhat a férfi, aki csonttöréssel fenyegette Zimány Lindát, kiengedték az IMEI-ből
Kiengedték az elmegyógyintézetből a férfit, aki azzal fenyegette meg Zimány Lindát, hogy eltöri a csontjait és hullazsákba teszi. A hatóságok szerint a férfi olyan fokú kóros elmeállapotban szenvedett a bűncselekmény elkövetésekor, ami kizárta, hogy felismerje cselekménye súlyát és annak következményeit.
Kiengedték az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből azt a 43 éves férfit, aki azzal fenyegette Zimány Lindát, hogy eltöri a csontjait és hullazsákba teszi - írja a 24.hu. A lap szerint a Németországban letartóztatott férfi olyan fokú kóros elmeállapotban szenvedett a bűncselekmény elkövetésekor, ami kizárta, hogy felismerje cselekménye súlyát és annak következményeit - ezért a vele szemben indított nyomozást lezárták.
Mint kiderült, a férfi nem csak Zimány Lindát, hanem több rendvédelmi szervet is megfenyegetett, a hatóságoknak e-mailben írta meg, hogy ha nem telepítik külföldre a családját, akkor gyilkolásba kezd. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az ügyről csak annyit mondott el, a férfi jelenleg nem áll kényszerintézkedés alatt, mert annak törvényi feltételei már nem állapíthatók meg, az ügyet a rendőrség elkülönítette. A BRFK is megerősítette: büntethetőséget kizáró ok állapítható meg az elkövetőnél, ezért a büntetőeljárásról szóló törvény alapján megszüntették a nyomozást.
Megszólalt Zimány Linda is, aki ijesztőnek tartja, hogy fenyegetőjét kiengedték, és újra köztünk járhat. Bízik abban, hogy a szakértők jól döntöttek és a férfi nem jelent rá veszélyt, valamint abban is, hogy szigorítják az életveszélyes zaklatások büntetési tételét. A lapnak nyilatkozó jogász szerint csak akkor maradhatna kényszergyógykezelésre az elkövető az IMEI-ben, ha a bűnismétlés veszélye mellett a cselekménye olyan súlyos lenne, hogy büntetés esetén egy évnél súlyosabb büntetés várna rá.
Itt a Pénzcentrum 2025-ös Boldogságtesztje: töltsd ki, hogy kiderüljön, mennyire boldog nép a magyar
Egy új kutatás keretében ismét arra keressük a választ, hogy milyen tényezők határozzák meg leginkább a hazai lakosság jóllétét és mindennapi elégedettségét.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








