Gyakori látvány a Balaton-parton az üresen kongó étterem: az üzemeltetők az elmúlt évhez képest 15-20 százalékos forgalomcsökkenésről számoltak be, de olyan is akadt, aki szerint harmadával kevesebb a vendég, mint tavaly ilyenkor.
Esténként a legnívósabb siófoki, balatonföldvári, füredi, tihanyi, sőt keszthelyi vendéglők jelentős része is szinte kong az ürességtől, a kerthelyiségekben tétlen pincérek álldogálnak. A Napi Gazdaság által megkérdezett üzemeltetők az elmúlt évhez képest 15-20 százalékos forgalomcsökkenésről számoltak be, de olyan is akadt, aki szerint harmadával kevesebb a vendég, mint tavaly nyáron.
Az áfaemelés ráadásul tovább növelte a költségeket, azokat pedig a jelenlegi helyzetben szinte senki sem tudja áthárítani a vendégekre. Valamivel jobb helyzetben vannak, akik különböző speciális kínálatú helyeket, például pizzériákat és halászcsárdákat működtetnek, illetve akikhez rendszeresen érkeznek csoportok.
Az emberek a vendéglők és csárdák helyett a büfékbe, a hurka- és lángossütőkhöz mennek, de a legnagyobb forgalom a bevásárlóközpontokban van.
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






