14 °C Budapest

Épülni kezd a Mercedes-gyár: nem lesz külön lakóparkjuk a németeknek

Pénzcentrum
2009. június 11. 08:17

Az eredeti terveknek megfelelően, július elsején megkezdődnek a német Daimler-Benz konszern magyarországi, 800 millió eurós autógyárának építési munkálatai.

Jóváhagyta a kecskeméti Mercedes-Benz autógyár mintatervét a Magyar Központi Építészeti Műszaki Tervtanács, melynek nyomán  elkezdődhetnek a tereprendezési munkálatok: másfél millió köbméternyi talajt kell megmozgatni, és 82 ezer négyzetméternyi aszfaltút, valamint 38 ezer négyzetméternyi zúzott köves út és kerítés megépítése mellett másfél millió négyzetmétert füvesítenek.

A tervek szerint 2011-ben befejeződik az építkezés, 2012-ben pedig megindul a kompakt osztályú személyautók sorozatgyártása Kecskeméten.

Hamarosan megkezdődik a munkaerő toborzás is: első körben termelési, logisztikai, minőségmenedzsment, technikai szerviz, IT-, személyzeti, beszerzési, pénzügyi és kontrolling szakembereket keresnek. A felvettek a termelés 2012-es beindulásáig itthon és Németországban képzésben vesznek részt, ebben magyar oktatási intézmény is közreműködik.

Nem lesz külön lakóparkjuk azonban a német kollegáknak, sőt a gyerekeik is a helyi óvodákba, iskolákba járnak majd, utóbbiban német anyanyelvű osztályokat is indítanak, ahova a helyiek is beírathatják majd gyermekeiket.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm