Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. bankgarancia vállalásával segíti a válság következtében nehéz helyzetbe került, de egyébként életképes élelmiszer-feldolgozó vállalkozások éven túli lejáratú forgóeszközhitelhez jutását. Az MFB a kereskedelmi bankok hitelezési hajlandóságának ösztönzése érdekében az általuk folyósított forgóeszközhitel tőkeösszegének 80 százalékára garanciát vállal, csökkentve ezzel a hitelintézetek ügyleti kockázatát.
A forgóeszközhitel futamideje legalább 1 év + 1 nap és legfeljebb 5 év lehet, a bankgarancia mértéke minimum 200 millió forint, felső értékhatára pedig legfeljebb 2 milliárd forint. A Magyar Állam az MFB Zrt. javára a Bank által vállalt bankgarancia összegének 90 százalékára készfizető kezességet nyújt.
A pénzügyi, gazdasági válság következményei mind erőteljesebben jelentkeznek a hazai élelmiszeripari ágazat egészében. Az MFB vezérigazgatója, Dr. Erős János megerősítette, hogy a kereskedelmi bankok hitelezési aktivitása érzékelhetően visszaesett, a növekvő kockázatok miatt a vállalkozások hitelhez jutásának feltételei sokkal szigorúbbá váltak, aminek következtében még az egyébként életképes gazdasági társaságok is nagyon súlyos helyzetbe kerültek.
A vezérigazgató bejelentette, hogy a Magyar Fejlesztési Bank az élelmiszer-feldolgozó társaságok működőképességének javítása, versenyképességük növelése, fejlődésük elősegítése érdekében 30 milliárd forint keretösszegű Élelmiszeripari Bankgarancia Programot hirdet meg, segítve ezzel forgóeszközhitel/kölcsön felvételüket.
A Program 2009. június elejétől lép életbe. A MFB a bankgarancia vállalással megkönnyíti a hús- és baromfihús, burgonya, egyéb gyümölcs és zöldség feldolgozását, valamint tartósítását, továbbá a tejtermékek, a malomipari termékek, a kenyér és friss pékáru gyártását, továbbá a szőlőbor termelését végző vállalkozások hitelhez jutását, mivel a garanciavállalás csökkenti a hitelintézetek ügyleti kockázatát.
A kereskedelmi bankok hitelezési hajlandóságának ösztönzése érdekében a Magyar Fejlesztési Bank az élelmiszer-feldolgozó társaságok részére folyósított forgóeszközhitel/kölcsön tőkeösszegének 80 százalékára garanciát nyújt, amelynek mértéke minimum 200 millió forint, felső értékhatára pedig 2 milliárd forint lehet. Az MFB bankgaranciája olyan új, vagy már meglévő forgóeszközhitelek esetén vehető igénybe, amelyek lejárata legalább 1 év + 1 nap és nem haladják meg az 5 évet. A bankgarancia folyószámlahitel, vagy rulírozó forgóeszközhitel esetében nem alkalmazható.
Az MFB által vállalt bankgarancia összege után évenként bankgarancia díjat kell fizetni, amelynek mértéke a biztosítékok és az ügyfél minősítése alapján meghatározott kockázati osztályok függvényében 0,5 - 6,3 százalék lehet. A Bank az előre fizetendő piaci díj mértékét a program veszteségi rátája alapján évente felülvizsgálja. A garanciát igénylő vállalkozások az MFB részére az igényelt összeg 0,2 százalékát kitevő egyszeri bírálati díjat fizetnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A garanciakérelmeket az MFB Zrt. Hitelezési Igazgatóságára kell benyújtani, majd annak elbírálását követően bankgarancia megbízási szerződés kötésére kerül sor, amely alapján az MFB bankgarancia nyilatkozatot bocsát ki a forgóeszközhitelt/kölcsönt nyújtó hitelintézet javára. Ez csak egyszer, egy összegben és csak abban az esetben váltható be, ha a hitel/kölcsönszerződés a fizetési kötelezettség legalább 30 napos elmulasztása miatt felmondásra került vagy a vállalkozás ellen jogerősen felszámolási eljárás indult. A Bankgarancia Program keretében bankgarancia szerződés megkötésére 2011. december 31-ig kerülhet sor.
A Magyar Állam az MFB Zrt. javára jogszabályi készfizető kezességet nyújt a vállalt bankgarancia összegének 90 százalékára. A Bank ezért cserébe a garanciavállalás futamidejének függvényében az egyes évekre szólóan 0,3 százaléktól 2 százalékig terjedő növekvő mértékű kezességvállalási díjat fizet. Amennyiben az MFB a kezességet beváltja, a bankgarancián alapuló tartozás a vállalkozással szemben adók módjára behajthatóvá válik, amelyről az APEH gondoskodik.
Az MFB Élelmiszeripari Bankgarancia Program részleteiről az érdeklődők a Bank honlapján (www.mfb.hu) tájékozódhatnak, ahonnan az igényléshez szükséges nyomtatványok és kitöltési útmutatók is letölthetők.

Könnyen százezres bírságba futhat rengeteg magyar: kiadták a figyelmeztetést, erre kevesen gondolnak
Szakértők szerint a szabadságolások miatt augusztusban különösen nagy a veszélye annak, hogy a Cégkapun keresztül érkező hivatalos iratok elkerülik a figyelmet.

Szívszorító posztban búcsúzik a legendás budai cukrászda: "Szamos Miklós belehalt ebbe a fájdalomba"
Szamos Miklós mindössze órákkal azután halt meg, hogy a legendás cukrászdát be kellett zárniuk.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


