Egy vállalkozás szempontjából lényegében a három legfontosabb dolgot kell elintézni a társaságoknak jövő keddig. Május 31-e vasárnapra esik, tehát kedden jár le a társasági adóbevallás és a naptári év szerint működő vállalkozások számára a mérlegbenyújtás határideje.
Évente a becslések szerint 50-60 ezer cég egyáltalán nem ad mérleget, holott ez kötelező lenne. Az idén ezt már automatikusan ellenőrzi a rendszer, aki pedig nem tesz eleget kötelezettségének, annak akár az adószámát is felfüggeszthetik. Tavaly 334 ezer vállalkozás nyújtott be társasági adóbevallást.
A társasági adóbevallást a korábban kialakult gyakorlatnak megfelelően elektronikus úton kell benyújtani. A TEÁOR-besorolásra oda kell figyelni, több mint egy évig tartó huzavona után az utolsó kör, amelyik még nem tudta elintézni a besorolás átalakítását, most a társasági adóbevallással együtt ezt is rendezheti, ha feltünteti az általa kiválasztott új TEÁOR-számot.
Többszöri határidő-tologatás után tavaly év végén született meg az a döntés, hogy a vállalkozások a bevallásuk benyújtásával együtt az APEH-en keresztül is elintézhetik ezt az átsorolást. Korábban nem állt rendelkezésre elegendő kapacitás a vállalkozók tömeges fogadására, ráadásul az egyes problémás ügyekben csak jelentős költségek árán lehetett eljárni - pedig az átsorolás elvileg illetékmentesen végrehajtható lett volna.
A mérlegbeszámolókkal kapcsolatban jelentős módosítás, hogy elsejétől már csak elektronikusan lehet mérleget benyújtani. A vállalkozások eddig az időpontig mintegy 100 ezer mérleget adtak be, szerda estig pedig az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tájékoztatása szerint több mint 46 ezer elektronikus mérleg érkezett a céginformációs szolgálathoz.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezek közül 36,9 ezer volt megfelelő, a többi, vagyis 20 %-ot kitevő mennyiség hibás. A tipikus hibák közé tartozott, hogy nem küldtek el minden dokumentumot a cégek, rossz formátumban tették, illetve nem csatolták a Magyar Államkincstár igazolását a közzétételi díj megfizetéséről.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






