13 °C Budapest

Elektronikus mérlegbeszámoló: májustól kötelező

Pénzcentrum
2009. április 30. 09:17

Holnaptól, vagyis a gyakorlatban hétfőtől már nem nyújthatják be papíralapon a cégek mérlegbeszámolójukat, mivel májustól erre már csak elektronikus úton lesz lehetőségük. Az eddigi adatok szerint ezt a cégek cseppet sem bánják, legalábbis a Fővárosi Cégbíróság illetékességi körébe tartozó körülbelül 180 ezer cég közül mindössze 15 ezren döntöttek a korai, azaz papíralapú beszámoló benyújtása mellett, a többség inkább kivár a május 31-i határidőig.

A legfontosabb változás az lesz, hogy nyomon követhetők lesznek azok, akik egyáltalán nem tesznek eleget beszámoló-készítési és -benyújtási kötelezettségüknek. Jelenleg ugyanis a cégbíróságnak sem eszköze, sem kapacitása nincs arra, hogy ellenőrizze, szankcionálja a mulasztókat, mindössze annyit tehet, hogy felszólítja a társaságot a beszámoló benyújtására, mellékelve a büntetési csekket.

Pedig a szankció nagyon kemény, ugyanis aki felszólításra sem pótolja a hiányosságot, annak elvileg az adószámát felfüggesztheti az adóhatóság, végeredményben pedig a cégbíróság törölheti is a társaságot. Becslések szerint évente 50-60 ezer cég mulasztja el a beszámoló benyújtását, azt azonban nem lehet tudni, hogy közülük hányan pusztán figyelmetlenek és hányan notórius mulasztók.

Ez a lista drámaian rövidülni fog, mert az új rendszerben az ellenőrzés automatikusan működik - ezt a feladatot a cégbíróság helyett az APEH látja el. A beszámolókat az APEH elektronikus bevallási rendszerének segítségével kell benyújtani, magát a beszámolót és a közzétételi díj igazolását pedig csatolmányként kell elküldeni.

A céginformációs szolgálathoz beérkező dokumentum automatikusan beérkezik az adóhatósághoz is, ahol összevetik a rendelkezésre álló adatokat - vagyis a hatóság bármilyen vizsgálatot lefolytathat. Így az is azonnal kiderül, ha egy cég egyáltalán nem adott be beszámolót. Ebben az esetben az APEH a már hatályos szabályok szerint jár el, vagyis felszólít, végső esetben pedig felfüggeszti az adószámot.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?