10 °C Budapest

Jót is tett a gyenge forint: több ezer munkahelyet teremtett!

Pénzcentrum
2009. május 27. 09:32

A dél- és a nyugat-dunántúli régió megyéiben a gyenge forint több ezer munkahelyet teremtett, illetve őrzött meg az elmúlt hónapokban.

Bár alapvető változásokat és áremelkedést nem okozott, a térség ingatlanpiacára is jótékony hatással volt a bevásárlóturizmus élénkülése. Míg az elmúlt években ezekben a körzetekben szinte el- és kiadhatatlanok voltak az üzletek, büfék és vendéglők, az utóbbi néhány hónapban többet is sikerült értékesíteni.

A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központban 3-3,5 ezerre, a nyugat-dunántúliban 4-5 ezerre, a közép-dunántúliban 2,5-3 ezerre, míg az észak-magyarországiban legalább négyezerre becsülik azoknak a döntően kereskedelmi álláshelyeknek a számát, amelyek az ismét fellendült bevásárlóturizmusnak köszönhetik létüket. A legnagyobb tömeg kétségkívül Szlovákiából érkezett, de a rendszeresen átjáró osztrák, szlovén és horvát bevásárlóturisták száma sem elhanyagolható.

Pataki Ferenc, a Dél-Baranyában és Dél-Somogyban több mint fél tucat kisebb üzletet és benzinkutat üzemeltető Dráva 1995 Kft. gazdasági igazgatója elmondta, az újra lendületbe jött bevásárlóturizmus mentette meg a céget az összeomlástól. Áttörésről, a régi szép idők visszatértéről, amikor naponta ezrek érkeztek a határ túloldaláról, szó sincs, de jó néhány kereskedő legalább lélegzethez jutott.

A soproni kereskedők, vendéglátók, szolgáltatók is igyekeznek kihasználni az árfolyamkülönbségből adódó előnyöket. Csabai Dávid, a soproni kistérség foglalkoztatási ügyekben illetékes munkatársa elmondta, bár pontos statisztikájuk nincs, ezrekben mérhető azoknak a munkahelyeknek a száma, amelyeket a gyenge forint mentett meg. Az ország más részeiből havonta még mindig több száz ember érkezik, mintegy harmaduk az újjáéledő bevásárlóturizmus miatt folyamatosan azok helyébe tud lépni, akik már a határ túloldalán dolgoznak, euróért.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 22. szombat
Beáta, Izolda
12. hét
Március 22.
A víz világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33