Óriási veszteséget könyvelhetett el a világ egyik legnagyobb fapados légitársasága: az easyJet 130 millió fontos veszteséggel számol az elmúlt fél évben. Az ok: túl korán jött a húsvét.
A légitársaság vesztesége elsősorban az egy évvel korábbi adatokkal összehasonlítva tűnik durvának: 2007- 2008 azonos időszakában 48,8 millió font (15,7 milliárd forint) veszteséget könyvelhetett el a cég, míg az elmúlt félévben közel 130 millió fontos, azaz 41,7 milliárd forintnyi hiánya volt.
A társaság menedzsmentje szerint a veszteség óriási növekedése elsősorban az üzemanyagköltségek emelkedésének volt köszönhető, ráadásul idén a tavalyihoz képes később kezdődött -az utazások szempontjából kiemelten fontos - húsvéti szezon.
Ugyanakkor a cég vezetése bizakodó: azt remélik, az idei nyári szezonban megnövekszik a kereslet a diszkont légitársaságok iránt, így nyereséggel zárhatják az évet.
Andy Harrison, a társaság ügyvezetője szerint az easyJet pénzügyileg továbbra is stabil, és őrzi piaci részesedését. Ezt az is bizonyítja, hogy az elmúlt fél évben 2,9 százalékkal, 19,4 millióra nőtt utasaik száma.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)