Április 22-24. között rendezik meg Kína legnagyobb turisztikai szakmai kiállítását, a COTTM-et, amelyen hazánk immár negyedik alkalommal vesz részt.
Az idei megjelenés különlegességét az adja, hogy Magyarország ezúttal a V4-es országokkal közösen mutatja be turisztikai kínálatát a rendezvény legnagyobb, 120m2-es standján. Az esemény jelentőségére való tekintettel Horváth András, a Közép-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke és Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója is Kínába utazott, hogy a helyszínen tárgyaljon a szakma képviselőivel.
A rangos eseményen hazánk turisztikai kínálatát a Magyar Turizmus Zrt. mellett a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht., négy utazási iroda, valamint a Hainan légitársaság képviseli. A stand idei attrakciójaként a V4-es országok gasztronómiáját ismerhetik meg a látogatók egy Magyarországról érkező mesterszakács remekei által.
A kiállítást megelőzően a V4-es országok szakmai találkozón vettek részt, és prezentáció keretében mutatták be országuk turisztikai kínálatát a megjelent több mint 70 fős szakmai közönség előtt. Az eseményen Horváth András és Dr. Róna Iván tárgyalást folytatott Peking Turisztikai Hivatalának helyettes elnökével, aki elmondta, hogy a régió országaiból eddig egyedül hazánkba sikerült ellátogatnia.
A program további részeként egy interaktív konferenciára került sor, amelyen a V4-es országok képviselői egyrészt megoszthatták a jelenlévőkkel tapasztalatukat a Kínából származó beutazó turizmusról, másrészt a szakma kérdéseire válaszolva kifejthették véleményüket arra vonatkozóan, hogy miként lehetne a napi gyakorlatban hatékonyabbá tenni az országaik közötti turisztikai együttműködést.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Április 24-én, pénteken, a magyar delegáció a Pekingi Magyar Nagykövetségre látogat, hogy a nagykövettel az MT Zrt. kínai külképviseletének és a nagykövetség együttműködésének további lehetőségeiről folytassanak megbeszélést, valamint egyéb, az országot érintő turisztikai befektetési lehetőségekről tárgyaljanak.
A látogatás utolsó hivatalos programjaként, szombaton, Horváth András és Dr. Róna Iván Kína egyik legnagyobb kiutaztató irodájának (u-tours) vezérigazgatójával találkozik, hogy a hazánkba való csoportos beutaztatás további erősítése érdekében személyesen hívják meg őt egy magyarországi tanulmányútra.
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








