19 °C Budapest

Tovább romlanak a vállalkozások kilátásai

2009. április 21. 14:30

A magyar vállalkozások 63 százaléka érzékeli rosszabbnak jelenlegi helyzetét a tavalyi év végéhez képest, és 14 százalékuk véli úgy, hogy már kifelé tart a gödörből - derült ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) áprilisi felméréséből.

Azok a cégek, amelyek rendelkeznek már közép- és hosszú távú kríziskezelő stratégiával is, jellemzően kiegyensúlyozottabbnak látják jelenlegi helyzetüket, és a jövőre nézve is bizakodóbbak.

Míg januárban a magyar vállalkozások háromnegyede küzdött értékesítési gondokkal, addig áprilisban már a cégek 83%-a érzékeli a piac szűkülését. Ennek ellenére a menedzserek a következő hónapokban gyenge, de fokozatos élénkülést várnak a forgalomban.

Az MLBKT több mint száz cégvezető, logisztikai és beszerzési vezető megkérdezésével végzett, nem reprezentatív felmérései szerint most kétszer annyi vállalat (40%) tervez elbocsátásokat, mint az év elején. Az áprilisi vizsgálatból azonban az is kiderült, hogy a menedzserek nem feltétlenül a létszámleépítést tartják legfontosabb eszközüknek a versenyben maradásért folytatott küzdelemben.

Túlélési stratégiák

A recesszió átvészelésére a megkérdezett vállalkozások 84%-a vezetett be költségcsökkentő intézkedéseket. A takarékoskodás mellett a vállalati folyamatok optimalizálására a cégek 67%-a fordított energiát. Az MLBKT Tanácsadó Tagozatának vezetője, Bóna Krisztián szerint ezek a vállalkozások már felismerték, hogy a válságban lehetőség nyílhat arra, hogy a szervezetek áttekintsék működésüket, racionalizálják tevékenységüket, ami hosszabb távon kedvezhet a versenyképességnek. Mindemellett az is kijelenthető, hogy sok esetben önmagában ezek a lépések sajnos nem elegendőek a krízis kezeléséhez, jól átgondolt, konzisztens, több tényezőből álló intézkedéscsomagok kialakítására van szükség, amelynek egyik eleme lehet a folyamatok optimalizálása és az innováció.

Segítséget várnak

A felmérésben részt vevő vállalkozások 61%-a szerint az államnak bele kell avatkoznia a gazdasági folyamatokba, és hatékony segítséget kell nyújtania a válságban. Leginkább az 500 főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatok (91%) igénylik a kormányzati támogatást. A 10-49 főt alkalmazó vállalkozásoknak szintén jelentős hányada, 72,7%-a várja a kormányzati szintű beavatkozást.

Meglepően sokan, a megkérdezettek több mint fele gondolja úgy, hogy a szakmai szövetségeknek is szerepe van a recesszióból kivezető út megtalálásában. A visszajelzések alapján kijelenthető, hogy a szakmai szervezetek szerepének felértékelődésének időszakában vagyunk. A magyar vállalkozók kezdik felismerni, hogy az üzleti kapcsolatépítés, a tudásmegosztás, a tapasztalatcsere színhelyeiként a szakmai szövetségek és egyéb érdekvédelmi szervezetek közvetlen versenyelőnyhöz juttathatják tagjaikat.

Chikán Attila, az MLBKT társelnöke szerint ezt a jelenséget igazolja az is, hogy gazdaságpolitikai és üzleti körökben egyre többet beszélnek a válság kapcsán a bizalom jelentőségéről: az integráció, az együttműködés, a partnerkapcsolat témáinak előretörése jelzi, hogy ezek a - többnyire nem annyira technikai, mint inkább társadalmi - kapcsolati kérdések meghatározóak az üzleti világban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A felmérés további megállapításai

• Az elmúlt hónapokban javult a helyzet a tudatos krízismenedzsment területén. Míg januárban a megkérdezett vállalkozások 63%-ában vezettek be konkrét intézkedéseket a válság kezelésére, addig áprilisra ez az érték 76%-ra emelkedett. Néhány százalékpontos javuló tendenciát mutatnak a közép- és hosszú távú krízismenedzsment területéről mért adatok is az év eleji vizsgálathoz képest.

• Készletgazdálkodási problémákkal a januári adatfelvétel alkalmával a vállalkozások 15%-a küszködött, jelenleg már a cégek negyedénél jelentkeztek nehézségek ezen a területen is.

• A belső és a külső kommunikáció, a vevőkapcsolatok és a marketing tevékenység megerősítésének a megkérdezettek közel fele (45%) szán jelentős szerepet a válságból való kilábalásban.

• Technológiai fejlesztéssel a cégek 27%-a, képzéssel 24%-uk küzd a válság hatásai ellen.

• A finanszírozási problémák megoldására a pályázatok a legkedveltebbek, míg hitelért csak a válaszadók 8%-a folyamodott, addig pályázatokkal 29%-nyian igyekeznek forrásokhoz jutni.

• Árképzés tekintetében a megkérdezettek 28%-a akciókkal, árcsökkentéssel próbál talpon maradni, míg árat emelni csak 7%-uk tudott. Új szolgáltatás vagy termék bevezetésével a kérdőívet kitöltők 19%-a próbálkozik.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm