A gazdasági krízist a koncertszervezőkhöz hasonlóan a legnagyobb hazai könnyűzenei fesztivál gazdái is megérzik. A Sziget fesztivál szervezői többek között állami támogatással, diákkedvezménnyel és 10 ezer forintos napijeggyel próbálják kompenzálni a kiesést. Ugyanakkor este 11 után olcsóbb lesz a belépés.
Gerendai Károly, a szervező Sziget Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: "A Sziget esetében csupán kisebb gondot jelent a forint gyengülése - bár a devizában fizetett külföldi sztárfellépők gázsija ennek következtében 20-30 százalékkal is többe kerül nekünk -, de mivel a jegybevételeinknek is nagyjából a fele euróban folyik be a külföldi vendégek miatt, ez némileg kompenzálja a pluszköltséget".
A megváltozott gazdasági környezet miatt körülbelül tizedével csökkenhetnek a szponzori bevételek, amelyek így az eddigi 25 százalék helyett már csak a teljes költségvetés 20-21 százalékát biztosítják. A legnagyobb támogatókkal ugyanakkor többéves szerződést kötött a fesztivált szervező cég, ezek pedig csak jövőre vagy 2011-ben járnak le.
A kieső bevételeket többféle módon próbálják kompenzálni: a tavalyi 8 ezerről 10 ezer forintra emelik a jegyárat, még komolyabb külföldi reklámkampányt folytatnak, Németországból és Hollandiából bulivonatokat indítanak -ezeken különféle programokkal szórakoztatják a fiatalokat. Újdonság a komfortosabb körülményeket biztosító VIP- kemping, és az is, hogy este 11 után mindenki olcsóbban juthat be a fesztiválra.
Ezek mellett idén ismét állami támogatásért folyamodnak: a teljes költségvetés mintegy öt százalékát kitevő mértékű, mintegy 130 millió forintos segítséget kértek. Azt azonban a szervezők sem tudják, hogy ennek sorsáról ki fog dönteni és mikor.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








