Miközben mindenki a gazdasági világválság miatt kesereg, ki gondolná, hogy vannak még olyan cégek, ahol minden a munkavállaló kényeztetéséről szól? Sőt, nemcsak, hogy léteznek, még munkavállalókat is keresnek, dekonjunktúra ide vagy oda.
A legtöbben ebben a gazdasági környezetben örülhetünk, ha van egy állásunk. Akármilyen állásunk. Pedig kis bátorsággal és szerencsével eljuthatunk egy olyan céghez is, amely világszerte elismerten jó munkáltató. Mint kiderült, a legjobb munkahelyek nemcsak azért vonzóak, mert igyekeznek a munkavállalókat elkényeztetni, ahol csak lehet, de azért is, mert jól szervezettek és így aztán képesek akkor is munkahelyeket teremteni, amikor mások a puszta túlélésért küzdenek.A legnagyobb változás idén a Forbes magazin által minden évben felállított listán, hogy már nem a Google a legvonzóbb munkahely. Sőt, ami azt illeti, egyből a 4. helyre esett vissza. A mezőny első helyezettjét azért továbbra is a Szilikon-völgy adta. A NetApp-cégtöbbek között a munkavállalóknak adott bőkezű juttatásai miatt vált a világ legjobb munkahelyévé: ötnapi fizetés önkéntes munkáért, pénzügyi hozzájárulás örökbefogadáshoz, valamint támogatás az autista gyerekkel rendelkező szülőknek.

A második helyen a St. Louis városában lévő Edward Jones nevű brókercég áll, a harmadik legjobb munkahely pedig a Boston Consulting Group nevű tanácsadó cég. A dobogós helyezettek származása alapján azonban nem jó ötlet messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a felmérés szerint a legtöbb jó munkahely még mindig Kaliforniában van. Ami azonban a legjobb hír: nemcsak jó munkáltatók, de még felvétel is van a vállalatoknál, hiába is süllyed épp a világ recesszióba. A Forbes felmérése szerint a TOP-20-ba tartozó cégek összesen 350 nyitott állással rendelkeznek, a kalandvágyóknak tehát érdemes lehet körülnézni a cégek háza táján. Lehet, hogy még ezekben a nehéz időkben is van olyan vállalat, ahol kolbászból van a kerítés.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







