A tavalyi év nagy kérdése az volt, hogy vajon a Google képes-e kívül maradni a recesszión. Az év eleje óta a Google részvényeinek ára közel felére esett vissza, a befektetők mind attól tartottak, hogy a recesszió miatt az online hirdetésekre fordított kiadások olvadásnak indulnak.
Ami jó hír a Google számára, annak ellenére, hogy ők is szenvednek, úgy tűnik a versenytársaknak jobban "fáj" a visszaesés. A Forbes szerint egyre inkább valószínű, hogy a keresési piac visszaesése csak segített az óriásnak abban, hogy megerősíthesse domináns pozícióját.
A Yahoo! például szomorú eredmény-adatot volt kénytelen közzétenni, miközben a múlt héten ezzel ellentétes hangulatú eredményről számolt be a Google. Mindezt pedig várhatóan egy mögöttes trendnek köszönheti. Az online hirdetési piac úgy tűnik, gyengélkedik. Az Internet Advertising Bureau legutóbbi adatai szerint 2003 óta most először fordult elő, hogy két egymást követő negyedévben is csökkent az erre fordított kiadás.
A keresőmarketing ezzel szemben igencsak virul, a PPC reklámok 44 százalékát tették ki az idei év első félévének kiadásoknak, amely az előző év azonos időszakához képest 3 százalékos emelkedést jelent, míg a banner hirdetések nem mozdultak a 21 százalékos arányról.
Piaci elemzők szerint ez annak köszönhető, hogy a költségvetés megszorítására kényszerülő cégek valami olyan hirdetési formát igyekeznek keresni, amelynek hatását jóval könnyebben képesek mérni. A banner-hirdetéseknél általában a hirdetési időszakért kell fizetni, addig a PPC hirdetéseknél minden egyes kattintásért kérnek pénzt.
Csillagászati összeget fizettek Bajnai Gordon cégéért: ez a leggazdagabb magyarnak se lenne aprópénz
A vállalat a tőzsdén kívüli, alternatív intézményi befektetések piacának egyik legfontosabb szereplője.
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








