A pénzügyi válság elhárítására az önkormányzatok is válságforgatókönyvvel készülnek, így tesz a főváros és Hódmezővásárhely képviselőtestülete is - írja a Magyar Nemzet.
A főváros főpolgármester-helyettese szerint a pénzügyi válság még nem érte el Budapestet, de mindenre felkészülnek. A 150 milliárd forintnyi hitelállomány hosszú lejáratú és jó feltételű hitelekből áll, így nagy károk egyelőre nem következtek be.
Jövőre azonban a gazdaság lassulása miatt csökkenhet az iparűzési adóból származó bevétel, és az uniós támogatások kiutalása is lassulhat, ami több beruházás késését is okozhatja, azonban a 4-es metró építése biztos, hogy folytatódni fog.
Hódmezővásárhelyen tartalékok képzésével, illetve az önkormányzati intézményeknek és cégeknek nem kötelezően járó juttatások lefaragásával készülnek a válságra.
Telefon- és autóbusz-használat korlátozását, valamint a képviselők tiszteletdíját is megcsapolását is tervezik a városatyák.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







