9 °C Budapest

Lefoglalt nászajándékok: kétezer párt ért meglepetés!

Pénzcentrum
2008. augusztus 6. 13:00

A brit Wrapit nevű internetes nászajándék kereskedő vállalkozás fizetésképtelensége miatt, számos friss házas nem juthat hozzá a vendégek által megrendelt és kifizetett nászajándékokhoz. A cég ellen tart a hivatalos vizsgálat, az első becslések szerint a veszteség elérheti a 3,5 millió fontot (egymilliárd forintot) is.

A napokban megérkeztek a revizorok a Wandsworth-ban bejegyzett társasághoz, ahol elkezdték megvizsgálni a fizetésképtelenséget kiváltó okokat. A vállalkozás nyolc éve működik és a kezdeti években folyamatos növekedést produkáltak, de az utóbbi időben fizetési nehézségek jelentkeztek, ami a jelenlegi eladósodáshoz vezetett.

A cég szerint a forgalom csökkenését követően az utolsó döfés az volt, amikor a számlavezető pénzintézet megszüntette a cég hitelkeretét, ezzel az utolsó szalmaszálnak tekintett kapaszkodó is megszűnt. A hitelintézetet olyan vádak is értek a felháborodott ügyfelek részéről, hogy ezzel hozzájárultak a cég csődjéhez, de a bank a szabályoknak megfelelően járt el és cáfolja ezeket a felvetéseket.

A cégvezető felvette a kapcsolatot az ügyfelekkel és mindenkinek jelezte, hogy amíg a vizsgálat tart, addig nem tudják teljesíteni az ajándéktárgyak átadását. Az ellenőrök szerint ez azért is nehéz lenne, mert a vállalat készletei meg sem közelítik a ki nem szállított mennyiséget. A vásárlók közül többen is perben állnak a céggel és az ajándéktárgyak helyett kártérítést követelnek.

A vizsgálatok lezárásáig a visszatérítéseket is szüneteltetik, megpróbálják összesíteni, hogy mennyi vagyona maradt a vállalkozásnak. A vásárlók türelme fogytán van, az ifjú házasok pedig rendkívül felháborítónak tartják a történteket. Bár nem minden ajándékot használnának a mindennapokban, de a tárgyakról az a személy jutna eszükbe, akitől az esküvőjükön kapták. A károsultak elmondták, hogy a brit egy óvatos nép, de a nászajándékokra még ők sem kötöttek biztosítást.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem