7 °C Budapest

Drágul a magáncsőd: lassan olcsóbb fizetni az USA-ban!

Pénzcentrum
2008. augusztus 1. 18:00

A magáncsőd intézménye külföldön már bevett szokás, számos országban lehetőség van arra, hogyha magánszemélyként fizetésképtelenné válunk, csődöt jelentünk, így haladékot kaphatunk a problémás ügyek rendezésére, illetve a tartozások rendezési módjának kitalálására. Az Egyesült Államokban viszont a 2005-ös változások életbe lépése óta egyre drágább ennek a költsége, csak az ügyvéd például nagyjából másfélszer annyiba kerül mint 2005 előtt...

Egy hétfőn kiadott jelentésből pontosan kiderült, hogy az ilyen esetekben kiszabott ügyvédi díjak 51 százalékkal emelkedtek 2005 óta. A tanulmány annak tulajdonítja a növekedést, hogy egyre nagyobb szaktudás és tapasztalat, valamint egyre több munka kell ahhoz, hogy meg lehessen felelni a jogi követelményeknek. Ez viszont további akadályt jelent a pénzügyileg már így is nehéz helyzetben levő magánszemélyeknek.

Több szakértő szerint is alapvetően elhibázott a rendszer, ugyanis horribilis költségeket rónak pont azokra az amerikaiakra, akiknek szüksége lenne a segítségre az anyagi problémák miatt, ennek köszönhetően sokakat el is tántorítanak a magáncsőd intézményének alkalmazásától.

A felmérés szerint egy átlagos magáncsőd esetében, amikor a magánszemély tulajdonában levő eszközökből eladnak, és kiegyenlítik a tartozásokat, az ügyvédi költség a 2005-ös 712 dollár (105,4 ezer forint) helyett 2007-ben 1078 dollár (159,5 ezer foirnt) volt. De nem csak az ügyvédi költségek emelkedtek az elmúlt időszakban, hanem az ügymenethez kapcsolódó más kiadások is.

Így nem meglepő, ha valaki már olyan szegény, hogy csődbe sem tud menni, mert nem tudja kifizetni a különböző ehhez kapcsolódó költségeket.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem