Nyerő tipp a sikerhez: elárulták a titkot az amerikaiak!

Pénzcentrum
2008. június 6. 09:30

Egyre többen és egyre gyakrabban használjuk a légi közlekedés adta előnyöket a fapados járatok gomba módra történő szaporodásának köszönhetően. Talán meglepő, de mégsem a társaságok járnak ezzel a legjobban, a Forbes magazin segítségével megkaptuk a tippet, hol érdemes üzletet nyitni!

A bevezetés után egyértelművé válik, hogy nem másutt, mint a reptereken. Mindez pedig az utasszám és egyben a késési idő növekedésére vezethető vissza, hiszen mi mást csinálhatna egy reptéren rekedt utas, mint hogy vásároljon?

2007 során egy kongresszusi jelentés szerint az utasok összesen 320 millió órát veszítettek a járatok késései miatt, amelyből éves szinten átlagosan 40 milliárd dollárnyi veszteség keletkezik (mind a légitársaságok, mind pedig az utasok számára). A reptéri üzletek azonban örülhetnek, nekik jól jön egy-egy késés, vagy járat-törlés.

Míg 1990-ben még csupán a reptéri bevételek 30 százaléka származott kiskereskedelemből, parkolásból, illetve egyéb reptéri szolgáltatásokból, addig az utóbbi időben ez az arány már 50 százalékra emelkedett. A nagyobb légikikötőkben ez az arány már 60 százalékot is kitesz.

Az ICAA, a Nemzetközi Polgári Repülési Felügyelet szeptemberben kiadott tanulmánya szerint 2005-ben 53 észak-amerikai reptér adatainak vizsgálata alapján a kikötők 2 milliárd dollár nyereséget értek el, szemben a légitársaságok 10 milliárd dolláros veszteségével. Az ötvenháromból csupán öt reptérnek nem sikerült nyereséget termelnie.

A félreértések elkerülése végett nem árt tisztázni, hogy mindezek ellenére a reptereknek nem érdeke a késések "kitermelése". Nekik a folyamatos, visszatérő forgalomra van szükségük, azonban a késések az utasok számára megterhelőek. Végső soron tehát a nyertesek a reptereken üzletet nyitó cégek.

Az iparágban leginkább magáncégek tevékenykednek, az öt legnagyobb reptéri tevékenységet folytató tengerentúli cégből négy magántulajdonban van. A Paradies Shop Atlantában indult egy bolttal, s már 48 éve folyamatosan sikeres és nyereséges, így mára már több mint 500 egységet tudhat magáénak

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ezen cégek számára a kilátások kedvezőek, ugyanis az FAA, az amerikai légügyi hatóság előrejelzése szerint 2025-ig éves szinten 2,7 százalékkal növekszik majd az utasszám. A késések révén így egyre többen rekednek a légikikötőkben, ahol nem tudnak mást tenni, csupán vásárolni.

Az Airport Council International felmérése szerint a repterek 26 százaléka rendelkezik DVD-kölcsönzővel, 48 százalék játszóházzal, 11 százalék videojáték-állomásokkal, 28 százalék élőzenével, 34 százalék masszázs-szalonnal, s 17 százalék manikűrössel.

Üröm az örömben, hogy ezek az üzletek, s sikerük is a légiipar teljesítményéhez kötött. Ez pedig azt jelenti, hogy számukra sem üdvös az üzemanyagárak emelkedése, hiszen amennyiben drágul a repülés, kevesebb lesz az utas is, akiket ki kell szolgálni...

Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?