Három építőipari vállalkozásnál tartott előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A gyanú szerint a vállalkozások a Főtáv Zrt. által kiírt hőközpont felújítási pályázatok elnyerése érdekében beszéltek össze.
A GVH 2008 május 27-én előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott az Ekta Épületgépészeti Építőipari Szerelő és Szolgáltató Kft., a Mertik Szolgáltató Kft., valamint az Onix Épületgépészeti, Építőipari Szerelő és Szolgáltató Kft. székhelyén. A rendelkezésére álló adatok szerint a három vállalkozás a Fővárosi Távhőszolgáltató Zrt. által 2007-ben a "Hőközpont helyreállítási, általános javítási és hibaelhárítási munkák" tárgykörben kiírt pályázaton feltehetően előzetesen meghatározták egymás között, hogy a hat külön részre osztott pályázatot melyikük nyeri meg, és ennek megfelelően nyújtották be részajánlataikat. Végül mindegyikük az adott részpályázatot nyerte meg.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint ezen eljárásokra biztosított időtartam 180 nap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal ugyanekkora időtartammal meghosszabbítható.
Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-68/2008.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







