Jövőre jön a Starbucks Magyarországra!

Pénzcentrum
2008. május 20. 09:07

Az Amrest Holding és a Starbucks tavaly megkötött együttműködésének eredményeképpen 2009-ben megjelenik itthon is a kávézólánc. Az együttműködési szerződés keretében az Amrest eddig a leendő éttermek megnyitásához szükséges piackutatást végezte el, ennek eredményeképpen született a jövő évi nyitás bejelentése.

A Franchiseportál híradása szerint a Starbucks Magyarországon kívül még Lengyelország és Csehország felé kacsintgat, emellett Romániában is van már egysége. Amint azt a Starbucks európai, közel-keleti és afrikai térségének elnöke egy közleményben elmondta, nagyon elégedettek a bukaresti egység nyitásával, hiszen ez jelenti az első lépést a közép- és kelet-európai régióban tervezett terjeszkedés útján, illetve jelzi a cég elkötelezettségét a koncepció nevezett régióban történő elterjesztésére.

A koncepció egyébként 35 évvel ezelőttre tekint vissza, az ötlet Seattle-ben született meg. Az alapító célul tűzte ki, hogy az addigi amerikai kávézási szokások helyett egy európai mintát honosít meg. Azonban ezt nem franchise formában teszi, csak "franchise-értékkel bíró" hálózat képében. Ez röviden a fogyasztók szemében egy adott márka vagy szolgáltatás népszerűségét és ismertségét jelenti.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem