19 °C Budapest

20 éves, de még mindig nő: McDonald's

Pénzcentrum
2008. május 8. 13:20

Lassan 57 éves a világ első McDonald's üzlete, és már a hazai "gyerek" is kilépett a tini-korból. Idén ünnepli a gyorsétterem-lánc hazai, Régiposta utcai első üzlet megnyitásának 20. évfordulóját. Év végére 100 étteremmel, 100 millió eladott Big Mac-kel és 1 milliárdos vendégszámmal kalkulál a hálózat - hangzott el a sajtótájékoztatón.

20 év alatt rengeteget fejlődött a hálózat, nem csak az üzletek számát, a termékkínálatot, de az üzletpolitikát illetően is. 1988-as nyitáskor egy Big Mac-ért még 43 forintot, a Coláért 15-öt kellett fizetni, persze azóta már ez is változott. Az üzletek száma leggyorsabban 1995-1998 között emelkedett, most azonban ismét rákapcsol a cégóriás a hazai hálózat növelésére.

Jelenleg 95 étteremből áll a hálózat, ahol évente hozzávetőleg 77 millió vendég fordul meg. Az üzletek egy része saját üzemeltetésű, több mint felét, összesen 48 egységet azonban franchise partnerek tartanak fent. A tavalyi évben Szekszárdon megnyitott étteremmel a McDonald's már az összes megyében képviselteti magát, tehát országos lefedettségre tett szert.

A 2007-es évet 34,6 milliárd forintos árbevétellel zárta a vállalat, ami 8,6 százalékos forgalomnövekedést jelentett az előző évhez képest. Ebből 1,3 milliárd forintnyi üzemi eredményt tudott produkálni, ami közel kétszerese a 2006-os eredménynek. Ez nagyban köszönhető a hazai befektetések megelőző évekhez képesti emelkedésének. Tavaly összesen mintegy 2 milliárd forintot forgattak vissza az üzletek fejlesztésébe, és újak nyitásába, amit idén tovább szeretne növelni a cég. 2008-ban a tervek szerint 2,5 milliárd forintból 1,5 milliárdot 5 új étterem nyitására fordítanak majd, a maradékot pedig a meglévő üzletek McCaféval történő kibővítésére - ahogy a McDonald's nevezi - remodelling-re, valamint konyhatechnológia fejlesztésére szánják.

Nem véletlenül fejleszti a cég kávézólánc hálózatát, hiszen a tavalyi árbevételük több mint fél milliárd forintos volt, és 2,2 millió vendégforgalmat tudott generálni. A jelenleg 22 egységből álló McCafé hálózatot a tervek szerint 2011-re minden McDonald's-ban meg szeretnének honosítani. De nem csak úgynevezett shop-in-shop rendszerben üzemel a kávézó, ugyanis az Aréna Plázában már önálló egységként is megtalálható. Azon éttermek forgalma, ahol a remodelling eredményeként McCafé is üzemel, átlagosan 15 százalékos növekedést tudott produkálni az elmúlt évben.

A következő három évet terjeszkedésre, hálózatbővítésre szánja a vállalat. 2008-ban 5-6, 2009-ban további hét-nyolc étteremmel szeretne megjelenni a hazai piacon a McDonald's. Három év alatt összesen tehát több mint 20 százalékkal, vagyis 20 új étteremmel szeretne növekedni az étteremláncolat. A legközelebbi nyitás Mosonmagyaróváron várható a nyár folyamán.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az eddigi hálózatfejlesztési politika értelmében a 100 ezer lakosnál nagyobb lélekszámú városokban nyitott üzletet a cég, 2008-ban azonban a limit 50 ezerre változik, később azonban a kisebb városok felé is nyitni tervez a cég. Összehasonlításképpen: a McDo "őshazájában", az USA-ban 25 ezer lakosra jut egy étterem, hazánkban ez 100 ezer fő, ugyanakkor Oroszországban mindössze minden egymilliomodik emberre jut egy étterem.

Sajnos a cégóriás sikereiből nem sok hazai beszállító profitál. A szállítók 80 százaléka (volument tekintve) ugyanis hazánkon kívüli, európai vállalat, és mindössze 6 magyar beszállítóval dolgozik együtt a cég, köztük a Bábolna Zrt-vel. Ők egyedül csirkehúst szállítanak a McDonald's-nak. Marhahúst elsősorban Ausztriából és Lengyelországból, sertéshúst Németországból, míg halat Dániából importál a cég. Zsemléket elsősorban Ausztria szállít az étterem hálózatnak, azonban Radek Janalik hazai ügyvezető igazgató szerint hazánk is versenybe szállhatna, ha némi technológiai fejlődést tudnának a gyártó pékségek felmutatni.

A fejlődés azonban mondhatni töretlen, és az élelmiszerárak emelkedése miatti nyomástól sem tart a cég. Az éttermek korszerűsítése és a menüválaszték folyamatos bővítése mellett idén is 5-10 százalékos forgalomnövekedésre számítanak. A 20 éves évforduló napján, május végén pedig egy különleges "élménynappal" lepik meg a Régiposta utcába érkező vendégeket.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?