Ma már szinte mindenre képes a mobilunk, könnyedén rendelhetünk napi horoszkóp SMS-t, játékokat és csengőhangokat tölthetünk le, sőt egy-egy internetes reklámra kattintva állítólag ingyen is kaphatunk ilyen szórakoztató tartalmakat. A meglepetés persze csak akkor ér, ha megkapjuk a telefonszámlát.
A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a mobilszolgáltatónk gyakorlatilag számlázási szolgáltatóként is megjelenik köztünk és a harmadik fél között, akitől adott esetben a csengőhangot rendeljük. Ezen harmadik felek rendszerint prémium tartalomszolgáltatóknak hívatják magukat és mindössze a telefonszámra van szükségük ahhoz, hogy elkezdjenek számlázni.
Az egyik legelterjedtebb praktika, hogy egy egyszerinek hitt letöltés az ügyfél tájékoztatása nélkül havi előfizetést hív életre, így rendszeresen fizethet az ügyfél. Állítólag az is bevett szokás, hogy az ingyenes tartalmakat hirdető internetes reklámfelületek olyan oldalakra visznek, ahol az ingyen letöltés után automatikusan életbe lép az előfizetés a "prémium szolgáltatásra", mely ezt követően minden hónapban számlázásra kerül, a mobilszolgáltató pedig fel is számítja.
Ebből a gyakorlatból természetesen nem egyszer volt már jogi probléma: az USA-ban az AT&T Mobility nevű társaság peren kívüli egyezség keretében több mint 10 millió dollárt térített vissza több ezer panasztevő floridai ügyfelének. Amennyiben a havi számlakivonaton bármi érdekes tételt észlel az ügyfél, érdemes rögtön a mobilszolgáltatóhoz fordulni, ezek a problémák ugyanis maguktól nem oldódnak meg.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








