2 °C Budapest

Mikor érkezik a 2008-as pénz?

Pénzcentrum
2008. január 25. 05:55

Megérkezett az idei kiírások előszele, ugyanis társadalmi egyeztetésre bocsátották az idei évi Gazdaságfejlesztési Operatív Program alá tartozó kiírások egy részét, ami a tavalyi kiírások mellett már árulkodhat arról, mire számíthatunk 2008-ban a pályázatok területén.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nemrégiben úgy tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy a 2007-es Akciótervek felülvizsgálatáról várhatóan január utolsó hetében dönt majd a kormány, s azt követően lehet majd tudni pontosabban, hogyan alakul az idei év menetrendje.

Annyi azonban bizonyos, hogy január 18-án megjelent összesen 7 kiírás tervezete, ezek közül öt a GOP alá tartozik, a másik kettő a közép-magyarországi tükörpályázata. A tervezetet a tavalyi gyakorlattal ellentétben (amikor is e-mailben várták a véleményeket) az NFÜ partnerségi fórumában lehet véleményezni, egészen január 25-ig, vagyis ma délig lehet véleményezni, milyen pályázatot szeretnénk. Addig is, amíg megjelennek a konkrét kiírások, nézzük meg ezeket a tervezeteket!


Mindkét GOP kiírás a 2. prioritás alá esik, amelynek célja a vállalkozások, különösképpen a kkv-k, komplex fejlesztése. A 2007-es Akciótervek alapján a célkitűzés teljesülésére vonatkozó indikátorok szerint a vállalati szektor által megtermelt bruttó hozzáadott érték 2010-re 1,2, 2015-re pedig 1 százalékkal emelkedik. A vállalati szektor nettó árbevételének tekintetében pedig ugyanezen években 2, illetve 3 százalékos növekedési ütemet prognosztizálnak.


A GOP-2008-2.1.1./A (valamint a KMOP-2008-1.2.1./A) kiírás célja a kkv-k jövedelemtermelő képességének fejlesztése technológiai korszerűsítésen és fejlesztésen keresztül.

Aki pályázik, annak kötelessége bizonyos vállalásokat tennie, így az árbevételre (forintban vagy euróban) vonatkozóan azt, hogy a projekt befejezési évét követő 2 üzleti évben az éves nettó árbevétel reálnövekménye 3-6%, a projekt megvalósulási helyétől függően. Emellett a bázisárbevételhez képest kell teljesíteni azt, hogy a projekt befejezési évét követő 2 üzleti évben a pályázó összes árbevétel-növekménye elérje a támogatás 1,4-1,8-szorosát.

A támogatás keretében új eszköz beszerzését, illetve olyan használt eszköz beszerzését támogatják, amely nem régebbi 3 évnél. A vissza nem térítendő támogatás mellett a projekt megvalósulásának telephelyétől függően 50-70 százalékos (KMOP esetén 70-75 százalékos) önerőt kell biztosítani. A kiírás alapján minimum 1, maximum 20 (KMOP: 10) millió forintot lehet igényelni. A pályázatokat április 4-től egészen év végéig lehet majd benyújtani.

A GOP-2008-2.1.1./B (valamint a KMOP-2008-1.2.1./B) kiírás szintén a technológiai fejlesztést célozza, ám ezek a fejlesztések innovációs, adaptációs képességének erősítéséhez, a vállalkozások által előállított hozzáadott érték növeléséhez, környezetvédelmi, energia- és anyagtakarékossági célokhoz való hozzájárulás elősegítéséhez, valamint a piacra jutáshoz kapcsolódik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az reálnövekedésre vonatkozó vállalás ezen kiírás esetében 4-6 százalék, a bázisévhez viszonyított árbevétel-növekmény pedig 1,4-1,6-szoros. Támogatás összesen 8 tevékenységhez igényelhető, ezek közül azonban csupán két tevékenység támogatható önállóan. Ezek a tevékenységek a következők:

1. eszközbeszerzés
2. infrastrukturális és ingatlan beruházás
3. eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések
4. információs technológia-fejlesztés
5. piacra jutás támogatása
6. vállalati HR-fejlesztés
7. tanácsadás igénybevétele
8. minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerek, szabványok bevezetésének támogatása.

A támogatási intenzitás 30-40 százalékos, a KMOP esetében 25-30 százalékosak. Legalább 20 (KMOP: 10), de legfeljebb 250 (KMOP: 50) millió forint igényelhető, vissza nem térítendő támogatás keretében. Pályázni szintén április 4-től lehet majd, ám a benyújtási határidő május 5-én lezárul.

A GOP-2008-2.1.1./C , a GOP-2008-2.1.2./B és a 2.1.2./C kiírások a hátrányos helyzetű kistérségekben megvalósuló technológiai fejlesztési projektek támogatására irányulnak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?