12 °C Budapest

Akiktől a legtöbbet kapjuk

Pénzcentrum
2007. december 17. 14:00

Az ECOSTAT KÖZÉP-TOP középvállalati rangsorába a 2006-os adatok alapján 1500 millió forint hozzáadott érték feletti vállalatok kerülhettek be, a 4 évvel ezelőtti rangsor esetén a küszöbérték ennek felét tette ki. A növekedésben nagy szerep jutott többek között annak, hogy a sikeres középvállalkozások bér és járulékai, valamint profitja emelkedett, s ez nagyobb súlyt képvisel az árszínvonal emelkedésénél.


A középvállalatok körében az árbevételből egyharmadot tesz ki a hozzáadott érték, amely még a nagyvállalatokhoz képest is kiemelkedő. A listán szereplő vállalkozások átlagosan 150 főt foglalkoztattak, nettó árbevételük pedig átlagosan 6,5 milliárd forintot tett ki.


A középvállalkozások körében az egy főre jutó hozzáadott érték elérte az 55 ezer eurót, amely az ECOSTAT szerint olyannyira kiemelkedő, hogy még a francia feldolgozóipar középvállalati mutatójánál is magasabb.

A 100-as lista vállalatainak több mint fele exportra termel. 100-ból 77 cégnél emelkedett az előállított GDP értéke. A listán szereplő vállalkozások harmada volt többségi magyar tulajdonban 2006-ban, míg 55 százalékuk volt kizárólagos külföldi tulajdonú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem