Leckék a sikeres vállalkozáshoz

Pénzcentrum
2007. november 6. 11:00

A jó pap holtig tanul, így nem árt, ha mindig figyelemmel kísérjük a világ és a gazdaság történéseit, főleg versenytársainkat. Sőt az sem baj, ha időről időre megvizsgáljuk a sikerrel járt gründolókat, hiszen hasznos tanácsokat rejtegethet számunkra cégük sikertörténete. Nézzünk meg közülük néhányat!

Ha rokonoktól, ismerősöktől kell kölcsönözni, tereljük azt formális mederbe

Az üzletet nem jó keverni az érzelmekkel, s az sem mindig a legjobb megoldás, ha a rokonoktól kölcsönkapott pénz segítségével indítjuk be vállalkozásunkat. Természetesen kivétel mindig akad, de az is igaz, hogy a családi pénzek áramlását inkább hivatalos mederbe érdemes terelni. Ehhez nyújt segítséget például a tengerentúliaknak a CircleLending is, amelyet erre a célra találtak ki.

Készíts elő mindent amíg fizetést kapsz valakitől

Mielőtt saját életünket elkezdenénk, érdemes minden lehetőséget kiaknázni és amit csak lehet, elrendezni. Így tett a 36 éves Michael Vien is, aki ma már sikeres játékgyáros. Amikorra otthagyta jól fizető állását a Fidelity Investmentsnél, addigra már két játék teljesen készen állt, s tesztelte is őket 500 gyermeken. A siker nem is maradt el, a felmondás után 90 nappal már majdnem 50 ezer darab játékot értékesített.

Azzal foglalkozz, ami boldoggá tesz

Sandy Ip pályafutása szinte filmbe illő, a szülők mély ellenzése ellenére vágta fejszéjét az ékszerüzletbe. Annak ellenére, hogy az üzlet egyelőre nem hoz óriási nyereséget, a 28 éves hölgy boldog, mivel azt csinálhatja, amit szeret. Saját ékszereket tervez, s amellett hogy egyre több neves áruház figyel fel kollekcióira, az interneten keresztül is árusítja portékáit.

Az örök nóta: kapcsolatépítés

Kiemelten fontos minél több ismeretséget szerezni és ennyi még nem elég, karban is tartani azokat. A 45 éves Sandi Webster az American Expressznél eltöltött idejét használta fel arra, hogy munkája kapcsán minél több céggel ismerkedjen meg, építsen ki kontaktokat.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mindez jól jött neki a későbbiekben, mikor elbocsátották a leépítések miatt, ekkor megalapította ugyanis saját marketing-tanácsadó cégét. Versenyelőnye pedig abban rejlett, hogy azokat a cégeket kereste fel testre szabott ajánlataival, akiket még munkája alatt megismert, s tudta, mivel foglalkoznak, illetve ami még fontosabb, hogy mire van szükségük.

Add el magad és az üzletedet

A kezdő vállalkozások általában legnagyobb problémája, hogy nincs meg a megfelelő mennyiségű tőke arra, hogy elindulhassanak. Ezzel a gonddal állt szemben Katya Tsaioun is, aki egy gyógyszertesztelő vállalkozást szeretett volna beindítani, de ennek sikerességéről első körben sem a bankokat, sem pedig a kockázati tőkéseket nem sikerült meggyőzniük.

A kezdeti kudarcok azonban nem keserítették el, ugyanis férjével közösen megtalálták a megoldást. A már meglévő, a kutatásokhoz, tesztelésekhez szükséges felszereléseket értékesítik ismerőseiknek, majd a rá következő öt évben visszavásárolják azt, 15 százalékos kamattal.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem