Veszélyben a karácsonyi ajándékok: idén nem kapunk semmit?

Pénzcentrum
2007. november 6. 10:05

Minden év decemberében örömmel megyünk vásárolni a plázákba, vagy akár a kirakódós vásárokba. A legtöbb helyen valami apró ajándékkal is kedveskedtek a korábbi években az eladók, vagy postán kaptunk egy-egy üdvözlőkártyát, netalán tán egy következő évi naptárat azoktól a cégektől, ahol már törzsvásárlónak számítunk. Sőt a technika fejlődésével az e-mailben küldött karácsonyi és újévi köszöntők is divatosak lettek. Az idén viszont nincs kizárva, hogy már csak ezeknek örülhetünk, mert a postás csak a rokonoktól fog levelet hozni...

Egy nemrégiben készített American Express tanulmány szerint a cégtulajdonosok mindössze 59 százaléka tervezi a karácsonyi ajándékosztást a kedvenc ügyfeleknek, a tavalyi 70 százalékkal szemben. A megkérdezettek kétharmadának lenne bűntudata, ha nem kedveskedne valamivel a dolgozóknak, vagy a vásárlóknak az ünnepek közeledtével, de sokaknak nincs rá kerete.

Annak ellenére, hogy azok száma csökken akik ajándékra költenek az idén, az ő általuk erre a célra tervezett összegek viszont emelkednek az elmúlt évhez képest, mégpedig nem is kicsivel, hanem 28 százalékkal. Vagyis lehet, hogy az egyik cég, akitől tavaly "csak" egy naptárat katunk, idén már
egy üveg borral fog minket meglepni.

A legnépszerűbb választás az üdvözlő kártyák, illetve a naptárak küldése a törzsvásárlóknak. Ez a típus idén mindössze 34 százalékot tesz ki, a 2006-os 48 százalékkal szemben. A második legnépszerűbb választási lehetőség az ajándékkártyák (20%), és a gyümölcskosarak (20%), de továbbra is töretlen a sikere a jó reklámnak is minősülő céglogós tollaknak, vagy más apróságok ajándékozásának.

A legdrágább árkategória, amelyet már csak kevés vállalkozás hajlandó megfizetni a cserepes virágok, és a borok, likőrök, bár kétség kívül általában ennek örülnek a legjobban az ügyfelek.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 26. 19:18