10 °C Budapest

Hogyan spórolnak a telefonszámlán?

Pénzcentrum
2007. szeptember 21. 16:00 2 perc

Míg hazánkban három szolgáltató folytatja véget nem érő harcát az egyes ügyfelekért, addig Európában egyre több olyan új szolgáltató indul be, amelyik csupán bérli egy másiktól a hálózatot, s így alacsony árakon kínálhat telefonálási lehetőséget.

A BusinessWeek összeállítása szerint az MVNO-k (Mobile virtual network operator) tehát a hagyományosnak megfelelő mobiltelefonos szolgáltatást kínálnak ügyfeleiknek, de nem rendelkeznek saját hálózattal, azt csupán bérlik, így spórolva meg annak fenntartási költségeit.

Ezek a cégek a tengerentúlon egyébként már nem ismeretlenek, azonban ott félresiklott működésük miatt nem tudtak lábat vetni, annál inkább sikeresek a saját kontinensünkön. A világ egyik legismertebb MVNO-szolgáltatója egyébként a Virgin Mobile.

Az egyik legfontosabb kulcsmomentum az MVNO-k életében, amely miatt alacsony áron képesek tartani szolgáltatásaikat, amellett, hogy nem tartanak fent saját szolgáltatási infrastruktúrát, az a világháló kiemelt használata.

Vagyis az interneten keresztül zajlik teljes mértékben az ügyfélszolgálat, s az értékesítés is. Egy hagyományos szolgáltató esetében például amennyiben egy vásárló számlakivonatot szeretne, felhívja a céget, ahol elkészítik és postázzák ezt számára.

Egy MVNO esetében ez már nem így van, az ügyfelek saját maguk nézhetik meg számlájukat a neten keresztül, s ők is nyomtathatják ki azt, persze saját kontújukra. Emellett nagyon fontos különbség a hagyományos, illetve a fapados szolgáltatók között, hogy utóbbiak nem értékesítenek telefonokat sem.

Egy dán tanácsadócég szakértője szerint Európában az elmúlt 4 év során 150 ilyen szolgáltató indult be, az ügyfelek pedig kifejezetten jól jártak velük, ugyanis telefonszámlájuk átlagosan 15-20 százalékkal lett alacsonyabb.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az európai szolgáltatók sikerének egyik kulcsa az ügyes marketingstratégia, SIM-kártyáikat például szupermarketekben vásárolhatják meg az ügyfelek. Az egyik nagy sikernek örvendő szolgáltató pedig az egyik évben marketing-költségvetésének 60 százalékát egy óriási ügyfél-buli megrendezésére fordította, így elindítva a "szájhagyomány" útján terjedő híráramot. Abban az évben ennek révén 250 ezer új ügyfelet sikerült szerezniük.


Magyarországon a verseny a három szolgáltató között igencsak éles, a legtöbben úgy vélekednek, a hazai piac már nem bírna el még egy mobiltársaságot.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?